SG.hu·

Mesterséges intelligencia igazgatót alkalmaz a Tesla

Mesterséges intelligencia igazgatót alkalmaz a Tesla
Komoly szakembercsere történt a gyártónál, de az alapvető stratégia változatlan maradt.

Chris Lattner éveken át volt az Apple munkatársa és többek között elévülhetetlen érdemei voltak a Swift nevű programozónyelv megalkotásában. A Swiftet a társaság az iOS operációs rendszerében alkalmazta. A szoftverszakértő hat hónappal ezelőtt a Tesla csapatába került, ahol a robotpilóta-rendszerekkel foglalkozott és az volt a terv, hogy a megoldásnak köszönhetően egy napon a Tesla modelljeiből teljesen önállóan közlekedő gépkocsik lesznek. Most viszont a Twitteren bejelentette, hogy távozik a gyártótól, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hol fog dolgozni. A Tesla egyik szóvivője úgy kommentálta a hírt, hogy Lattner nem a megfelelő szakember volt a számukra és ezért úgy döntöttek, hogy változtatnak.

Bár Lattner távozott, az elképzelés maradt a régi és a Tesla jelezte, hogy létrehozza a mesterséges intelligencia igazgatói pozíciót és az illető felel majd a robotpilóta-rendszer fejlesztési munkáiért is. A szerződtetett szakember Andrej Karpathy, aki meglehetősen neves szakértőnek számít a területen és jelenleg az Open AI nevű szervezetnél dolgozik. Az Open AI-t többek között Elon Musk, a Tesla alapítója és vezetője, valamint a Szilícium-völgy számos neves befektetője, például Peter Thiel, hozta létre.

Karpathy a mesterséges intelligencia számos részterületét tanulmányozza és mielőtt az Open AI munkatársa lett volna a Deep Mind kutatócsoportjának a szakértője volt. A Deep Mind az Alphabet mesterséges intelligenciával foglalkozó leányvállalata.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© esztyopa2017. 12. 11.. 18:33||#6
"Mesterséges intelligencia igazgatót alkalmaz a Tesla"
1 Tb-os memóriával,és 15 Ghz-es-es, 40 magos processzorral !
Hasít,mint a kés...
© bdzsana2017. 07. 04.. 18:39||#5
Én még nem ültem benne, de azok az ismerőseim akik igen, ugyanazt mondják mint te.
Még az is le volt nyűgözve, aki egyébként a drága luxuskocsikhoz hozzá volt szokva.
© dzsegameló2017. 06. 30.. 10:45||#4
Ültél már benne? Vezetted? Képek alapján nehéz megítélni (sztem), bár nekem akkor is tetszett mikor a képeket néztem, de beülve, leesik az ember álla! Nagyon jó és könnyedén használható. Mondjuk a világítás kapcsolónak raktam volna fizikai gombot, de van nappali menetfény és automatán fel is kapcsol, de mégis...
© dzsagon2017. 06. 27.. 20:16||#3
Vegyék fel a T1000-t
© gaszton4212017. 06. 27.. 08:51||#2
Tényleg nem tartozik ide, úgy meg pláne nem hogy ízlésbeli dologról van szó, az amerikaiak pont a kozponti displayert vannak oda, én legalábbis jópár olyan teszt értékelést olvastam ahol nagyon jól értékelték. Ízlések és pofonok.....ahogy a klasszikus mondja.
© TokraFan2017. 06. 26.. 23:26||#1
Nem tartozik szorosan a cikkhez, de ennek a szegény autónak a műszerfala valami ocsvadék ronda. Az az élére állított monitor ott középen iszonyat. Mondjuk az amcsik sose tudtak autóbelsőt tervezni...