SG.hu

Március elsejétől itthon is kapható a HTC Vive

A HTC bejelentette, hogy március 1-től újabb országokban teszi elérhetővé virtuális valóság eszközét, így már 30 európai országban kapható.

A HTC Vive tavasztól hivatalosan is beszerezhető lesz Bulgáriában, Horvátországban, Cipruson, Észtországban, Görögországban, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában. "A Vive rendkívül nagy sikernek örvend a nyugat-európai országban, így nagy izgalommal készültünk arra, hogy további 9 országgal bővíthessük a sort. Fontosnak tartjuk, hogy a HTC Vive-ot és az általa biztosított room scale technológián alapuló virtuális valóság élményt minél több felhasználó átélhesse.” - nyilatkozta Peter Frolund, a HTC VR európai alelnöke.

A cég ezzel egyidőben bejelentette a Vive Trackert és a Vive Deluxe Audio Strap kiegészítőket. Előbbi valós tárgyakat képes követni és megjeleníteni a virtuális térben, míg a másik a megfelelő hangzásról gondoskodik. A Vive Tracker egyik tesztelője a CloudGate Studio, akik az Island 359 fejlesztői. Ők több eszközt használnak egyidejűleg, hogy a játékosok teljes testtel, jelenléttel részt vehessenek a játékban.

“A teljes testet érzékelő technológiával már azóta kísérletezünk, hogy először kipróbáltuk a Vive-ot, de eddig nem volt teljes az élmény.” – mondta el Steve Bowler, a CloudGate Studio elnöke. A Vive Tracker segítségével kitágítottuk a virtuális valóság határait, megteremtve a Virtual Self (virtuális én) rendszert, így a játékosok egész testüket láthatják és használhatják a játék során. Az Island 359-ben így már lehajolhatunk vagy akár hason fekhetünk mindezt valóságba illő pontossággal.

A Vive Deluxe Audio Strap egy beépített fülhallgató, ami hosszabb távon is kényelmesen és praktikusan használható. A megfelelő méret beállítását egy kör alakú szabályozó biztosítja, amivel egy vagy akár több Vive felhasználóhoz is gyorsan méretre igazíthatjuk az eszközt. A jövőben minden új Vive Business Edition vásárlása mellé Vive Deluxe Audio Strap jár alapfelszereltségként. A termék várhatóan júniustól lesz elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #3
    Hát én óva intenék mindenkit hogy fejest ugorjon valami "alice csodaországban" felíratú lyukba VR-rel,

    főleg ha olyan dolgokat lát amit nem tud magyarázni, attól még kevésbé fogja tudni, márpedig ennek elég durva háttéranyaga van,

    szóval hacsak nem akar 1 bites júzer lenni akkor inkább tájékozódással kezdjen .
  • bunny #2
    Az a kérdés, hogy hosszú távon is érdekesnek találod-e, az hogy most megvett egy dolog, de használnád rendszeresen hetente sokszor? A 3D tévé/mozi is elsőre húdefa**a volt, aztán pár hét után rájön az ember, hogy igazából jó az a film 2D-ben is. Nincs macera a szemüveggel, nem fárad el a szem, stb.
    Nekem volt VFX-1 sisakom anno, egy ideig poén volt aztán már csak porosodott, végül fillérekért eladtam, pedig mocsok sokba volt az is, ahogy a mostaniak.
  • asgh #1
    Szkeptikus voltam a VR-al szemben, de egyszer volt szerencsém hosszabban próbálgatni egy Vive-ot és őszintén bevallom, hogy az élmény megvett kilóra.
    (Ha van rá lehetőséged, akkor ki ne hagyd a Valve "The Lab" demóját.)
    Kár, hogy baromi drága. Kell a VR-nak még 3-4 év, mire kiforrja magát és megjelennek a megfizethető árú eszközök.