MTI

Újabb bizonyítékot találtak arra, hogy nem különbözik a férfi és a női agy

Az emberi agy amigdala nevű régiójáról szóló tanulmányokat elemezték amerikai kutatók, akik azt találták, hogy ennek a szervnek a nagysága sem különbözik számottevően a férfi és a női agyban, ezzel újabb bizonyítékát adták annak, hogy az emberi agynak nincsenek nemhez kötött különbségei.

A Rosalind Franklin Tudományegyetem (RFU) chicagói orvosi karának kutatói Lise Eliot vezetésével az emberi amigdaláról az elmúlt 30 évben készült, MRI-felvételeken alapuló tanulmányokat elemeztek statisztikai módszerekkel. Ötvennyolc olyan munkát találtak, amely egészséges férfiak és nők amigdalájának nagyságát vetették össze. A NeuroImage című szaklapban megjelent tanulmányt a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portál ismertette.

Az olajbogyó méretű, mandulaformájú amigdala mélyen az agy halántéklebenyének középső részében található, fontos szerepet játszik a félelemre és az örömre adott válaszban, egy sor társas viselkedéssel kapcsolatos érzelem, többek között az agresszió és a szexuális izgalom létrejöttében. Állatokon végzett kutatások és korai MRI-felvételek azt sugallták, hogy a hímek agyában aránytalanul nagyobb az amigdala, mint a nőstényekében.

A chicagói kutatók most azt találták, hogy a férfiagy amigdalája valóban mintegy 10 százalékkal nagyobb, mint a női agyé, azonban ez a különbség a férfiak nagyobb testméretéből adódik. A férfiagy egészében 11-12 százalékkal nagyobb, mint a női, ami szintén az átlagosan nagyobb test számlájára írható.

A vizsgált tanulmányokban a testmérettel arányosított amigdalaméret nemi különbségei statisztikailag nem voltak szignifikánsak, a jobb oldali amigdala 0,1 százaléknál is kevesebbel volt kisebb a női agyban, a bal 2,5 százalékkal. A kutatócsoport 2015-ben hasonló metaanalízist végzett az agy hippokampusz nevű területéről, amely többek között az új emlékek raktározásában játszik szerepet, itt sem találtak jelentős méretbeli eltérést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #8
    No de nem tudjuk már régóta (egér-elefánt), hogy az agynak nem a mérete, hanem a szerkezete a lényeg?
  • ugh #7
    Arra mar volt kutatas, hogy teljesen mas modon dolgozza fel a latott informaciot a no es ferfi agy.
    A noi szisztematikusan vegigpasztaz (bogyoszedes)
    A ferfiak meg sokkal hamarabb kiszurjak a legaprobb mozgast is (akar egy fa lombjai kozt is) ami akar lehet a periferias latas legszelen is. (vadaszat)
    Ezert van az hogy mi nem vesszeuk eszre az orrunk elott tronolo kibaszott barmit a hutoben...

    Szoval nincs kulonbseg.
    A latott informacio meg a segglyukban dolgozodik fel...


    Mar csak elkepzelni tudom, hogy az asztrofizikaban, fizikaban mennyi lyen altudomanyos faszsagot probalnak letolni a torkunkon.

    Utoljára szerkesztette: ugh, 2017.03.01. 19:30:41
  • NEXUS6 #6
    Nincs különbség?
    F.szt nincs!
    XD
  • yesname #5
    Veled óriási problémák vannak.
  • dregnarr1 #4
    Ez nem erről szól, hanem arról, hogy a forrástalan, igénytelenebb híroldalakon kicikkezhetik ezt a tuti kis 'mindenki egyenlő' cikket. Nemhogy nem olvassák az emberek a cikkeket, mélyebben úgysem gondolják végig, úgyhogy lényegtelen, hogy mennyire értelmetlen az egész.
  • CRMessen #3
    Addig, amíg az agy bizonyos elemeinek méretét hasonlítják össze, és nem pedig a neuronok kapcsolódásait, addig ez az egész kicsit értelmetlen.
  • Kisssssss #2
    problem solved....

    Utoljára szerkesztette: Kisssssss, 2017.01.19. 19:32:22
  • jkedzs #1
    ha nem különbözne, akkor teljesen ugyanúgy gondolkodnánk dolgokról.
    pl szexualitás.
    de mégsem ez a helyzet.