Ötvös Tibor

PC-re is eljut a GeForce Now

Az Nvidia a CES 2017 rendezvényen bemutatta, mire is képes a GeForce Now szolgáltatásuk egy átlagos PC-n.

A GeForce Now egy igen izgalmas szolgáltatás, mely eddig csak az Nvidia saját Shield-rendszerében volt elérhető. A CES 2017-es rendezvényén azonban Jen-Hsun Huang, a cég vezetője bemutatta a PC-re és Mac-re szánt verziót is, mely a látottak alapján nagyon megéri majd az árát. Az eddigi tapasztalatok két út állt azon játékosok előtt akik nem rendelkeztek egy, a mai játékok által alapvetőnek kikiáltott PC-s konfigurációval: vagy kompromisszumokat kellett eddig kötnie (beállítások menüben való szórakozás) vagy komoly pénzt kellett befektessen a fejlesztésekbe.

A GeForce Now lényege, hogy egy távoli gépfarmon (Pascal) renderelik le a játékot, melyet a mi gépünknek így már csak le kell játszania. Éppen ezért nem is kell fejlesszük a konfigurációnkat ha komolyabb látványt szeretnénk magunknak. Elég csak kicsengetni a 25 dolláros díjat, melyért cserébe 20 órányi játékot kapunk (ezért egy GTX 1060-as gép erejét kapjuk meg, a GTX 1080 esetében 25 dolcsiért csak 10 óra jár). Mindezt pedig Jen-Hsun Huang egy Mac segítségével mutatta be, melyen egyébként a Rise of the Tomb Raider futott, tökéletesen.


A Steam, Uplay vagy Originen beszerzett játékokat le sem kell tölteni, nem kell telepíteni. Elég egy kisebb klienst feltenni a gépünkre, majd onnan kiválasztva máris játszhatunk az általunk oly vágyott programmal. Ezzel együtt a közben érkező frissítések is automatikusan telepítődnek a programokra. A GeForce Now márciustól Early Access formájában, teljesen ingyen elérhető lesz, a valódi megjelenési dátumról pedig még nincs hír. De feltehetően a nyáron már elérhető lesz a rendszer.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lapajka #18
    És aki napi 6-8 órát játszik? Csak mert vér-gamer kb ennyit tolja... halkan súgom.. ;)
  • Lapajka #17
    Kicsit számol valaki és már látja is, hogy lehúzás hosszú távon... Olcsóbb venni illetve építeni egy erős gamer PC-t és azzal játszani, inkább megvenni a játékokat, kb 1 éves korukban, amikor már az áruk lemegy (warez-t nem említek, mert az csúnya dolog), mint erre a rendszerre előfizetni illetve külön fizetni, ha új játékot akarunk... rövid távon biztos hogy olcsóbb és egyszerűbb, hosszú távon, ha valakinek ez a hobbija és napi szinten akarja csinálni nagyon aktívan, annak nem éri meg... nem beszélve arról, ha a net éppen valami miatt nem megy (mert ilyen még Japánban meg USA-ban is előfordul, nemhogy nálunk), akkor hiába fizettünk, ugrott a virtuális játék gépünk, amíg helyre nem áll a hiba... ilyenkor speciel a saját gamer pc-vel bíró gamer röhögve játszik tovább, az online gamer-szolgáltatást használó meg pislog, és nézegethet régi VHS filmeket... :D
  • ENVE #16


    BASZDKI, és mi köze a sávszélnek egy ilyen szolgáltatáshoz? Normális válaszidő kellene, nem? :D

  • kékherceg #15
    Annak éri meg, aki ritkán játszik. Aki átlag napi 1,5 órát játszik egy évben, annak 1 év alatt megtérül, ha megvesz akár egy ilyen gépet zack um pack. Ha mondjuk veszel hétvégére 10-10 órát (szombat-vasárnap) és hétköznap nem játszol, akkor kb. 2,5 alatt térül meg ha veszel egy ilyen gépet. Szóval ha ennél jóval ritkábban játszol, de ki akarsz próbálni valami nagyon új játékot, akkor hasznos lehet. Bár általában konzolt szoktak ilyen esetben venni.
  • ugh #14
    Na te aztan a tipikus indexolvaso idiota lehetsz.
    Tudod mit.
    Kepzeld nyugaton nem kell dolgozni, de mindenki kap 4000 eurot havonta.
    Kolbaszbol van a kerites a taxik meg fizetnek csak ulj be hogy mondjuk megkocsikaztassank londonbol berlinbe.
  • barret #13
    Jó lesz ez az előfizetéses Nvídia driverrel,hogy meglegyen a fullhádé is :)
  • zola2000 #12
    fps jellegű játéknál persze főleg multiban, de pl assassins creedet próbáltam annó, kicsit sem zavart semmi lag akkor final fantasy13ra, gta5re, hyperdimension neptuniára is jó lehet a stream kevés laggal (tehát tpsre-rpgre) csak fpsre nem annyira.

    azóta meg eltelt pár év, valamennyit fejlődött is a világ internet infrastruktúrája, lehet hogy életképes lesz ma már a dolog.
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2017.01.08. 09:55:29
  • Elemir #11
    tévedsz, nálunk igen csak nem rossz a netszolgáltatás. de a 8. választ is ajánlom emiatt.
  • R0n1n #10
    Ha nem kéne még a játékokat is megvenni talán lenne értelme, de így, ebben a formában szerintem süllyesztő.
  • Ender Wiggin #9
    Fejlett, mint pl. Románia. 100 MBitnél nincs lassabb opció, kb havi 2500 Ft-ért... :-D