MTI

Szigorítják a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó szabályokat

A feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó szabályok szigorítására tett javaslatot a belügyminiszter az Országgyűlésnek.

Pintér Sándor Magyarország nemzetbiztonsági, bűnmegelőzési és bűnüldözési érdekeivel - kiemelten a terrorizmus elleni fellépéssel - indokolta az ezekkel kapcsolatos visszaélések megelőzését. A módosítás rögzíti, hogy az előre fizetett szolgáltatások előfizetője az előfizetését nem értékesítheti tovább, s másnak csak akkor adhatja át, ha - a beazonosításhoz szükséges adatokkal együtt - a szolgáltatót előzetesen tájékoztatta. Amennyiben ezt nem teszi meg, az előfizetői szerződést a szolgáltató 15 napos határidővel felmondhatja.

Közeli hozzátartozó nem minősül harmadik személynek - derül ki az előterjesztésből. A jogszabály-módosítás kitér arra is, hogy a szolgáltatók kötelesek az előfizetők megfelelő adatait ellenőrizni és rögzíteni. Ennek hiányában nem lehet előfizetői szerződést kötni. A szolgáltatók a törvény hatályba lépésétől számított 15 napon belül értesítik a feltöltő kártyás ügyfeleket a személyazonosság ellenőrzéséről, s amennyiben ez 2017. július 1-jéig nem sikerül, megszűnik az előfizetés.

Az indítvány tartalmazza azt is, hogy a terrorizmus megelőzése érdekében a határátlépéstől számított öt évig a határrendészeti nyilvántartásban kezelnék azon harmadik országbeliek ujjnyomatát, akik az államhatárt nem határátkelőhelyen vagy határátlépési ponton lépték át, vagy személyazonosságukat nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani. A javaslat egyúttal - maximális időhöz kötve - korlátozná az alkotmányos rend, a nemzetbiztonság, a bűnüldözés, vagy a központi pénzügyi, gazdasági tevékenység szempontjából kiemelten fontos létesítmények egyes adatainak megismerhetőségét. Ilyenek a felújítással összefüggő adatok - például az építészeti tervdokumentáció -, továbbá a létesítmény- és személyvédelemre vonatkozó információk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jackal #3
    Mi akadályozza meg a csunya embereket, hogy bekuldjenek egy hobót venni 100 simet személyivel?
    Honnan tudja a szolgáltató hogy átadtam másnak? (amikortól ketyeg a 15 nap)
    Szerintem csak a hazai előfizetőket akarják még jobban megfigyelni.
    Aki olyan balfasz hogy nem vesz észre többszázezer kiadott simkártyát, jobb lenne ha hallgatna, mert ez megintcsak egy átgondolatlan felesleges szabályozás. Inkább a meglévő előfizetők vegzálása.
  • defiant9 #2
    Ez is tipikusan olyan kérdés amit nem lehet nemzetállami szinten megoldani, az EU szabályozás alap lenne, illetve szépen látszik hogy a jól fizetett politikusok csak az események után mennek, nem is próbálnak előre gondolkozni (kivéve persze ha a saját zsebükről vagy hatalmukról van szó)
  • coyote55 #1
    Csak 200.000 SIM-kártya kellett hozzá, és a kormány már mozdult is...
    Az megvan, hogy ennyi SIM-kártya egy EUR raklapon 70 cm magas kupac? Pancserek...