SG.hu

100 megabitet szeretne minden háztartásba az EU

Ez sok pénzbe kerül, ezért a cégek számára vonzóbbá akarják tenni az új, csúcsminőségű infrastruktúrákba történő beruházást.

"Az Uniónak összekapcsoltságra van szüksége. A gazdaságnak is, és az embereknek is. Be kell ruháznunk az összekapcsoltság kiépítésébe, és ezt most kell megtennünk." – mondta Jean-Claude Juncker az Unió helyzetét értékelő 2016. évi beszédében. Ezzel együtt a Bizottság javaslatot tett az uniós távközlési szabályok mélyreható átdolgozására és új kezdeményezések megvalósítására. A cél az, hogy a növekvő igényekkel összhangban az európaiak több internetkapcsolattal és jobb internet-hozzáféréssel rendelkezzenek, és hogy javuljon Európa versenyképessége.

A nagyon nagy teljesítményű hálózatok kiépítését szolgáló beruházások ösztönzése egyre fontosabb az oktatási, az egészségügyi, a feldolgozóipari és a közlekedési ágazat működéséhez. Ezért 2025-ig el akarják érni, hogy a társadalmi-gazdasági téren meghatározó szereplők – így az iskolák, az egyetemek, a kutatóközpontok, a közlekedési csomópontok, a közszolgáltatók, köztük a kórházak és a közigazgatási szervek, valamint a digitális technológiákat alkalmazó cégek – mind gigabites nagyságrendű adatforgalmat biztosító hozzáféréssel rendelkezzenek. Második pontként minden európai háztartás számára lehetővé tennék - a vidéki térségekben és a városokban egyaránt -, hogy olyan internetkapcsolattal rendelkezzen, amely legalább 100 MB/s – további fejlesztés esetén pedig akár GB/s-os – letöltési sebességet biztosít, illetve 2020-ra minden egyes uniós tagállamban legalább egy nagyvárosban elő lehessen fizetni 5G internetszolgáltatásra.

A szervezet tudatában van, hogy mindez rengeteg beruházást igényel, ezért egy új Európai Elektronikus Hírközlési Kódext vezetnének be (utoljára 2009-ben aktualizálták). Ebben egyszerűsített szabályokat rögzítenek majd, melyek mindegyik vállalat számára vonzóbbá teszik, hogy Unió-szerte – helyben éppúgy, mint tagállami határokon átívelő jelleggel – új, csúcsminőségű infrastruktúrákba ruházzanak be. A kódex értelmében csak akkor kerül majd sor piacszabályozásra, ha ezt a végfelhasználók érdeke megköveteli, illetve ha a szolgáltatók közötti kereskedelmi megállapodások nem vezetnek versenyképes eredményre.


Az új kódex számottevően csökkenti a szabályozást azokra az esetekre vonatkozóan, amikor rivális szolgáltatók közösen ruháznak be nagyon nagy teljesítményű hálózatok kiépítésébe, egyúttal pedig megkönnyíti a kisebb piaci szereplők számára, hogy – a költségeket megosztva, a méretgazdaságosság korlátait legyőzve stb. – beruházási projektekben vegyenek részt. Az új szabályok nagyobb kiszámíthatóságot biztosítanak azok számára, akik elsőként vállalják a kockázatot, hogy hálózatfejlesztésbe ruházzanak be olyan területeken, például vidéken, ahol kevesebb profitra lehet szert tenni. Az új kódex esetében már nemcsak a hálózatokhoz való hozzáférésért folytatott versenyről van szó, hanem az ezekbe a hálózatokba való beruházás terén folytatott versenyről is.

A kódex hosszú időre szóló frekvenciahasználati engedélyek kibocsátását indítványozza, ezt pedig szigorúbb követelményekhez köti a tényleges és hatékony spektrumhasználat tekintetében. Ezen túlmenően a kódex az alapvető paraméterek összehangolását szorgalmazza, például koordinálnák a frekvenciakijelölések időzítését, hogy EU-szerte egyidőben kerüljön sor a frekvenciatartományok felszabadítására. Könnyebb lesz szolgáltatót váltaniuk azoknak a fogyasztóknak, akik csomagban értékesített szolgáltatásokra (internet, telefon, tv, mobiltelefon stb.) fizettek elő. A kiszolgáltatott helyzetben lévő társadalmi csoportok tagjainak (köztük az időseknek, a fogyatékossággal élő személyeknek és a szociális segélyben részesülő embereknek) joguk legyen megfizethető áron előfizetni az internetre.

Egyes szabályok hatálya a jövőben azokra az új online szereplőkre is kiterjed majd, akik a hagyományos szereplők szolgáltatásaival egyenértékű szolgáltatásokat nyújtanak. Ez azt a célt szolgálja, hogy a biztonsági követelmények (a hálózatok és a szerverek biztonsága tekintetében) rájuk is vonatkozzanak. A szabályok lehetővé teszik továbbá a felhasználók számára, hogy ezeknek az online szolgáltatásoknak a révén a 112-es számon feltárcsázható uniós segélyszolgálathoz forduljanak, anélkül, hogy ezért többletdíjat kellene fizetniük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #44
    https://www.youtube.com/watch?v=iHXB0w_S-zU
  • ostoros #43
    "singra filor, marilanum binor"
  • Tetsuo #42
    Hogy jön ide Nógrádi? :-) Elég, ha megnézi Juncker szerepléseit vagy szövegeinek tartalmát - mindjárt kiderül, mekkora bohóc; aki ha "jól csinálná", akkor nem inna, ugyanis lenne tartása és tisztelné a pozícióját és a parlamentet, vagyis Európát.
    Nógrádi sem mondja ki az igazat, a valódi mozgató érdekeket, szemérmesen elhallgatja a cionista maffia-hátteret.
  • Kikikirly1991 #41
    Nézd vissza Youtubon Nógrádi György előadásait.Valóban tintázik a csávó, Brexit után se volt magánál.Nekem aztán mindegy lenne,hanem rosszul vezetné az EU-t, jól csinálná felőlem akkor ihatna
    amikor jólesik neki.Migráns válság,mondja a baloldal: nincs szó semmiféle kötelező betelepítési kvótáról csak a kormány találta ki:Akkor miért kerülnek elő állandóan újabb javaslatok?
    Egyérteműen meg van a számdék a bizottság részéről,csak nem tudják átvinni az Európai parlamenten(asszem így hivják az illetékes szervet,ahol a tagállamok vezetői is szavaznak),ezért nincs még érvényben.
    Honnan tudod hogy valahogy nem bírják rá a tagállamok vezetőit,zsarolással megvesztegetéssel
    hogy megszavazzák,így is hány vezető neki ugrott már Magyarországnak, ha már hatályba lép,késő a népszavazás.De az is lehet hogy soha nem tudják átvinni és ezt ők is tudják,csupán idő húzásra használják.
    Gondolj bele,Németországot,Európa legerősebb gazdaságát már így is térdre kényszerítették,hatalmas kiadást jelent a német költségvetésnek a bevándorlók hosszú távú ellátása.Olaszországra rá se lehet ismerni.Se Amerikának,se Oroszországnak, Kínának,senkinek nem érdeke egy önálló, erős Európa.
    Pillanatra tegyük félre a kulturális ellentéteket,nézzük csak anyagi és erkölcsi szemszögből a bevándorlást.Ha a világ összes szegényén segíteni akarnánk(hisz nem csak a pplitikai menekült érdemel segítséget,a nyomor elől menekülő ugyanúgy
    megérdemlik vagy mégis mi alapján érdemel ő kevesebb segítséget?Miért érdemelne ő kevesebbet?) a minden embernek a jelenlegi magyar életszínvonal harmadán kéne élnie vagy még rosszabbul.Ezt nem szívesen vállalnám be,és erre jönnének még a Kulturális különbőzőségek.
    Ha a brüsszeli vezetőket valóban a szolidaritás vezetné,rég megszavazták volna fizetésük megharmadolását,jelenleg kb 3x annyi a fizetése a bürökratáknak,mint Angela Merkelnek
    (pedig a kutya nem választotta meg őket,ergo nem tartoznak elszámolással senkinek),szóval még úgy is nagyon jól élnének.
    Európa vezetőinek beleértve Merkelt,vagy elment az esze,vagy korruptak,vagy Zsarolják őket valamivel, a végeredmény szempontjából mindegy is.
    Rég arról kéne beszélnünk hogy lezárjuk Európa határait, nem engedünk be több migránst,Ha meg lesz az érvényes népszavazás,talán végre ez lenne napirenden(a felmérések világosan mutatják hogy a Nyugat Európai polgárok sem
    kérnek a bevándorlókból).Az egész betelepítés amúgy is baromság,még ha önkéntes is lenne, hogy tartanád öket a számukra kijelölt országban?Oda megy ahova csak akar.
    Ez a népszvazás nem csak Magyarországról ,hanem egész Európa jövöjéről szól.

    Végezetűl itt egy ATV interjó,mint tudjuk ATV nem a kormány iránti elfogultságáról híres, szerintem Tuzson Bence végig helyt állóan érvel,pedig nagyon próbálkozik a műsorvezető.
    Ráadásul Junker önkéntes kvóta bejelentése után készült,ezt a témát is érintik:

    https://www.youtube.com/watch?v=1FzNkuuRaMM
    Utoljára szerkesztette: Kikikirly1991, 2016.09.18. 18:48:55
  • Tetsuo #40
    Gondolod, hogy az egyik dolgait a másikéval kell takargatni?
    Én speciel utálom mindkettőt és biztos vagyok benne, ha igazság lenne a földön, maximum követ hordanának egész életükben.
    J. C. Juncker egy olyan futóbolond, aki bármit is csinál, ámokfutásával "megrendelőinek" kedvez, de ha a népnek lenne egy csöpp esze, leúsztatná a Sennén.
  • gforce9 #39
    Nem szabadidejében iszik..... rokona vagy hogy ennyire véded azt az idiótát?
  • wraithLord #38
    FYI a naracsok is az EU-t fejik, és nincs is vele igazából problémájuk, mert többet rakhatnak zsebre. Mi sem azért "szidjuk"(?) az EU-t, mert adnak pénzt, csak szeretnénk, ha tényleg egy únió lenne, és efelé haladnának a dolgok, és nem egy üzleti érdektársulás lenne, ami hamarosan beborul. Mert az senkinek sem lenne jó...

    Más kérdés, hogy ez csak egy naiv "utópia". (Mármint hogy a jelenlegi EU-ból lehet még valami.)
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2016.09.17. 14:53:39
  • arty #37
    szabadidejében iszik? merhaigen, mennyé orbánszobrot koszoruzni....
  • arty #36
    jade

    vagy te 6 hónapnyit utazok eu-ban?
  • overseer-7 #35
    a korhely iszákos Junker.. mit keres még a politikában?