Berta Sándor

Életeket menthet az egészségügyi fájlok megosztása

Sok orvos és kórház a mai napig analóg módon kommunikál, holott a digitális fájlok és azok megosztása vészhelyzetekben életmentő lehet.

Napjainkban, ha valaki Németországban szélütés gyanújával kerül a kórházba, akkor az orvosok kiderítik, hogy korábban a kollégáik vajon készítettek-e az illetőről CT-t, majd, ha kiderül, hogy igen, akkor elküldenek egy taxit a felvételért, hogy elhozza azt CD-n. Csak ezután tudják összehasonlítani az agy állapotát a korábbi felvétellel és dönteni a megfelelő terápiáról. Természetesen sokkal gyorsabb és egyszerűbb lenne, hogy ha a CT- és az EKG-felvételek, a különböző egészségügyi adatok és dokumentumok digitális formában is tárolva lennének, hiszen így néhány másodperc alatt el lehetne küldeni azokat. Azonban, ha rendelkezésre is állnak a digitális iratok, akkor is sokszor komoly problémát jelent azok mérete és az, hogy számos formátumban tárolják őket.

A 3,7 millió eurós FalkoNRW nevű projekt keretében ezen változtatnának a szakemberek. A szükséges összeg egyik felét Észak-Rajna-Vesztfália tartomány és az Európai Unió biztosítja, míg a másik felét a program 16 konzorciumi partnere. Komoly könnyebbséget jelent, hogy a 140 regionális egészségügyi céget tömörítő MedEcon Ruhr nevű szervezet kifejlesztett egy olyan eljárást, amely az egészségügyi képeket kis méretű, továbbítható adatcsomagokká alakítja át, aláírja és továbbítja.

Marcus Kremers, a MedEcon ügyvezetője közölte, hogy az eljárást kiterjesztenék a szív- és érrendszeri információkra, valamint minden lehetséges adatra és dokumentumra, majd a rendszert elérhetővé tennék a rehabilitációs központokban és más létesítményekben is. Az első kölni és müncheni klinikákat már csatlakoztatták is a hálózathoz. A FalkoNRW előnye, hogy a nemzetközi szabványoknak is megfelelne, így gyakorlatilag világszerte alkalmazni lehet majd. A megoldás nem csupán könnyebbé és gyorsabbá teheti az ellátást, de hozzájárulhat a költségek egy részének csökkentéséhez is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #2
    A "hekkerek" nem azt a gépet támadják, amin rajta van az MS logó, hanem azt, amit megéri támadni.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2016.10.13. 14:24:11
  • NAGYmenET #1
    https://sg.hu/cikkek/121704/ket-uj-amiga-erkezoben

    Csak NE windows alapú rendszeren , mert tuti azt támadni fogják a hekkerek ...