SG.hu
Assassin's Creed Syndicate
Kiadó: Ubisoft
Fejlesztő: Ubisoft Quebec
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2400S 2,5GHz-es vagy AMD FX-6350 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R9 270 grafikus kártya, 6 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 760 vagy ATI Radeon R9 280X grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Assassin’s Creed Unity
Kategória: külsőnézetes akció
Idén sem maradtunk új Assassin’s Creed-játék nélkül, ami a korábbi néhány résszel ellentétben végre egy ígéretes és több szempontból is emlékezetes epizód lett. Játéktesztünkből mindent megtudhatsz az Assassin’s Creed Syndicate-ről!
Akár tetszik, akár nem, az Assassin’s Creed-sorozat sajnos már évek óta egy helyben toporog. Noha minden évben kaptunk legalább egy új részt a Templomosok és az Orgyilkosok háborújával a középpontban, ellenben a legtöbb rajongó úgy véli, hogy Ezio kalandjai óta csak bukdácsol a franchise. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kaptunk a név alatt egyetlen emlékezetesebb főhőst vagy kalandot sem, de az akkor felállított szintet nem tudta még egyszer megugrani a Ubisoft, ez pedig nagyon sok rajongót bosszant.
Érdemes ugyanakkor az érem másik oldalát is megnézni, és feltenni magunknak a kérdést: a megfelelő történeten, az erős karaktereken és a minimális újdonságokon kívül mivel lehetne új életet lehelni a sorozatba? Az vesse tehát a készítőkre az első követ, aki fel tudna vonultatni jobb alternatívát és ötleteket, mert ahhoz azért túl sokan szeretik a név alatt megjelenő játékokat, hogy a kiadó csak úgy eltörölje a Föld színéről.
Nyilván az általános siker még senkit sem jogosít fel arra, hogy minden évben ugyanazt tegye a fanatikusok orra alá - csak éppen más tálalásban -, amit a Ubisoft is megérzett a tavalyi Assassin’s Creed Unity felemás indulásával, illetve a francia forradalom kihasználatlan koncepciójával, így megemberelték magukat, és a québeci csapatnak adták ki az aktuális rész fejlesztését, akik meglepően jó munkát végeztek. Persze senki ne gondoljon újfent a reneszánsz Itáliát idéző szép emlékekre, de ha az utóbbi pár év termését nézzük, akkor az Assassin’s Creed Syndicate maximális magabiztossággal tekinthető a sorozat új kezdetének, de akár egyfajta reménysugarának is.
Rendkívül szubjektív megítélés kérdése, hogy az aktuális epizód története, illetve történelmi korszaka kinek és miért tetszik. Sokan például csak az amerikai helyszín és a kalózok miatt imádták és magasztalták az egekig a Kenway-család históriáját, míg mások az unalmas hajókázások miatt a franchise leggyengébb mozzanataiként emlékeznek vissza arra a mellékszálra. Ennek megfelelően nagyon nehéz objektíven megítélni az ipari forradalom időszakát, amelyet a reformáció bölcsőjéből, Londonból élhetünk át az új Assassin’s Creed keretein belül. Ez a lépés a Unity után várható volt a Ubisoft részéről, ahol rendszeresen kacsintgattunk Britannia irányába, ugyanakkor a végeredmény sokkal jobb lett, mint amit korábban vártuk.
London ugyanis nemcsak elképesztően nagy lett - noha üresen csengő szavaknak tűnhetnek, de valóban hihetetlen méretekről beszélünk -, hanem a hangulat tekintetében is egészen páratlanra sikerült. Az 1800-as évek vége ugyanis már rengeteg hasonlóságot mutat a modern korral, hiszen a mai technológiák többsége mind onnan gyökereztethető. Akkor találták fel például az elektromos áramot, a különféle gépeket, valamint egy sor olyan technológiát, amelyekből később a mai használati tárgyaink is kialakulhattak, illetve megvalósulhattak.
Ez alapjaiban meghatározza az Assassin’s Creed Syndicate jellemét, és bár a készítők talán nem tudták olyan mértékben kihasználni mindezt, ahogyan az elvárható lett volna - ez azért elég nagy szívfájdalom -, a többnyire középkori sztorik után így is egészen elképesztő újdonságok várnak ránk a vonatoktól kezdve a vezethető lovas kocsik megjelenéséig bezárólag. Noha utóbbiak az irányítás tekintetében borzasztóra sikeredtek, az élmény miatt mégis mosolyogva száguldunk majd velük London utcáin, ami óriási élményt nyújt, hiszen ilyen modern városban korábban még soha nem kalandozhattunk.
Nehéz lenne leírni az ipari forradalom korában elképesztő fejlődésnek indult London sajátosságait, de a macskaköves utcák, az egyre magasabbra növő házak, a Temze forgalmas partja, a végtelenül elegáns emberek, a vásott utcakölykök, vagy a mai napig ismert nevezetességek miatt már az első percek után azt érezzük majd, hogy ha élt is korábban egy kép rólunk a korabeli brit fővárosról, akkor az pontosan ilyen, de legalábbis ehhez hasonló volt. A Ubisoft fejlesztői valami elképesztő hangulattal festették le előttünk a hatalmas metropoliszt, méghozzá olyan alapossággal, amilyenre korábban még Párizs esetében sem voltak képesek.
Míg ugyanis a francia főváros kis túlzással egy átlagos játéktér lett, addig London végre él, lélegzik, és megvannak azok a sajátosságai, amelyek miatt azonnal felismerhető. Élmény felkutatni minden egyes szűk sikátorát, elmerülni az egyes kerületek sajátosságaiban, végrehajtani a milliónyi mellékküldetést, amelyek bár most is egy kaptafára készültek, a korszak különlegességeiből kifolyólag kellemes körítést kaptak, így nagy örömmel szabadítunk ki például rabigába hajtott, dolgoztatott gyermekeket és teszünk el láb alól a Templomosoknak dolgozó gonosztevőket. Nyilvánvalóan ennél kevésbé lényegesebb feladataink is lesznek a különféle gyűjtögetések vagy versenyek képében, de amennyiben csak a fő történeti szálra koncentrálunk, akkor ezzel ellentétben inkább páratlan izgalmakban lehet részünk.
Ehhez azonban szükség volt arra, hogy a készítők megfelelő főhősöket és történetet állítsanak a középpontba. Mindez összességében sikerült, hiszen talán Connor Kenway óta nem állt Assassin’s Creed-játék élén olyan karakteres, pimasz, vakmerő és egyben nagydumás főszereplő, mint most Jacob Fry, akinek ráadásul ikertestvérét, Evie Fry-t is irányításunk alá vehetjük a pályákon. Noha a Ubisoft korábban beharangozta, hogy a két főszereplő két eltérő játékstílust is jelent, ez összességében azonban ismételten csak egy eltúlzott ígéret volt, hiszen bár tény, hogy Jacob inkább az "ajtóstól a házba" típusú játékosok szívéhez áll majd közelebb, míg Evie a kimértebb, orgyilkososabb bevetéseket részesíti előnyben, de olyan eget rengető különbséget nem tapasztalhatunk kettejük között.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a két hős fejlődési fája, amelyek kis túlzással teljesen ugyanolyan képességekből tevődnek össze. Egyedül magasabb szinteken találhatunk majd specializált támadásokat vagy tulajdonságokat, de ezek is elenyészőek a nagy egészhez mérten. A két központi szereplő tehát inkább csak egyfajta színesítésként szolgál a nagyszerű történethez, amelynek ezúttal is rögtön a közepébe dobnak minket a készítők, magyarán azonnal megismerkedhetünk a legfőbb problémával, majd csakhamar rájövünk, hogy céljainkat kizárólag úgy érhetjük el, ha beleavatkozunk London belügyeibe és alvilágába. A város ugyanis az ipari forradalom után társadalmilag darabokra hullott, a tehetősebbek kiemelkedtek, a szegények kisemmizetté váltak, a gyermekrabszolgaság pedig mindennapossá vált, ám főhőseink úgy határoznak, hogy változtatnak ezen a tarthatatlan állapoton.
Útjukat rengeteg izgalom, fordulat és Templomosok tucatjainak kiontott vére kíséri majd, miközben összebarátkoznak a kor legismertebb figuráival - Charles Dickens, Charles Darwin, Alexander Graham Bell, de még Karl Marx is az ismeretségi körhöz tartoznak -, felfedezik London nevezetességeit, kihasználják a kor legnagyobb újdonságait, és ami a legjobb, hogy mindebből minket sem hagynak majd ki. Érdekesség, hogy bár a modern kor ezúttal is helyet kapott a játékban, az Abstergo már csak átvezetők formájában van jelen, így remélhetőleg hamarosan végleg eltűnik a sorozatból, hiszen Desmond tragédiája óta teljesen értelmetlen ez a szál, a végeredmény ugyanis egy önálló, történelmi akciójátékként is maximálisan megállja már a helyét.
Talán a fentiekben is sikerült érzékeltetnünk, hogy az Assassin’s Creed Syndicate a szereplők és a történet tekintetében nagyon szimpatikusra sikerült, és nagy valószínűséggel London hangulatával, illetve megvalósításával sem lesz majd gondja a rajongóknak. Amivel azonban akadhatnak problémák, az a játékmenet, amely évek óta képtelen a megújulásra, de amint azt az első bekezdésben írtuk már: ez a koncepció figyelembevételével szinte nem is lehetséges! Ennek megfelelően ismét egy kerületenként feloldható, illetve felfedezhető, óriási játéktér vár ránk, amelyet egy idő után szabadon bejárhatunk majd, hogy vagy a főküldetésekre, vagy a milliónyi mellékes teendőre koncentrálva merüljünk el az ipari forradalom időszakának sajátosságait felvonultató Londonban.
Mindkét hősünk oldalán egyszerűbb, már-már röhejesen bolond-biztos irányítás vár ránk, ellenben így is meglesznek a korábbi gyermekbetegségek, amelyek mellé ráadásul újabbak is felsorakoztak, ami az általános közlekedésre és a harcokra egyaránt igaz. Hiába lettek pergősebbek az összecsapások, több ellenféllel szemben még mindig tehetetlenek vagyunk, és ha már a lopakodás évek óta értelmetlen a sorozatban, akkor erre nem ártott volna odafigyelniük a készítőknek.
A játékmenetet összességében egyébiránt rengeteg apró újdonság színesíti, ezáltal a lovas kocsik hajtásának lehetősége, a lőfegyverek hangsúlyossága vagy a grapling gun, avagy a csáklya megjelenése, amivel egy szempillantás alatt felhúzhatjuk magunkat a magasabb épületek tetejére, vagy egyszerűen lendülhetünk át egyik házról a másikra. Az alapok természetesen változatlanok maradtak, így ezen a téren sok újdonság nem várja majd a rajongókat, ha csak az nem, hogy a Ubisoft helyesen most kihagyta a többjátékos lehetőségeket, amire már korábban sem volt semmi szükség.
Grafika:
Az Assassin’s Creed-sorozat már az előző epizóddal átlépett az újgenerációba, ami leginkább a külsőségekben nyilvánult meg. A legújabb rész az ott látottakhoz hasonló grafikával rendelkezik, azonban sokkal optimalizáltabb formában, lényegesen kevesebb hibával és buggal a középpontban, mert bármennyire is meglepő, a Syndicate már a megjelenés napján problémamentes és működőképes volt. Bár kisebb gondok akadtak vele, azok mégis elhanyagolhatónak nevezhetők a Unityben megtapasztaltakhoz képest.
A játék ugyan megkövetel magának egy modern játékgépet, cserébe azonban nagyon kellemes élményeket garantál, így bár egyes animációknál a készítők még mindig nincsenek a helyzet magaslatán, de amit London megvalósításával az összkép és a kidolgozottság tekintetében megalkottak, az több mint példaértékű lett. Bizonyos tekintetben talán vannak szebb játékok is a piacon, de hangulatosabbak aligha!
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Részben a Ubisoft csapatát minősíti, hogy bár most is próbáltak egyszerűsíteni az irányításon - a kezelőfelület maradt a régiben -, összességében ugyanazok az évtizedes problémák köszönnek vissza hősünk terelgetése és a harcok során, amelyek már a kezdetektől jellemezték a sorozatot. Ezek nem túl nagy gondok, ellenben rendkívül bosszantóak, különösen abban az esetben, ha egy küldetést amiatt nem tudunk teljesíteni, mert karakterünk egy élesebb pillanatban nem oda ugrik, ahová mi szeretnénk, vagy nem azokat a mozdulatokat hajtja végre harc közben, amelyek szükségesek lennének a győzelemhez.
Játszhatóság: Habár az Assassin’s Creed Syndicate-ből a többjátékos módot kivették, ez biztosan senkinek sem hiányzik majd, hiszen a Templomosok és az Orgyilkosok háborúja már a kezdetektől egy vérbeli egyjátékos kaland volt, amire hamvába holt ötlet lenne mást ráerőltetni. A hatalmas játéktéren ezt leszámítva is rengeteg kaland és óriási szavatosság vár majd ránk, így főhősünk oldalán csak a kampány fő történeti szálából kihozhatunk legalább 20 órát, míg a mellékes teendőkkel akár meg is háromszorozhatjuk ezt az időtartamot.
Intelligencia, nehézség:
A mesterséges intelligencia szintén mindig sarkalatos pontja volt az Assassin’s Creed-sorozatnak, és sajnálatos módon most sincs ez másként. Kijelenthető, hogy a játékban nincs egység, így néhány ellenfelünket az sem zavarja majd, ha a szemük előtt randalírozunk, míg mások akkor is észrevesznek minket, ha éppen egy padon ücsörgünk tőlük legalább két háztömbnyire. Ebből kifolyólag a nehézség is elég hullámzó, hiszen hiába oldhatjuk meg a feladatainkat többféle módon, hiába élhetünk a lopakodás lehetőségével, a kiszámíthatatlan őrségnek és a hiányos irányításnak köszönhetően belebotolhatunk olyan szerencsétlen helyzetekbe - egymás után akár többször is -, amelyek elvehetik a kedvünket a játéktól. Mindezt szokni kell, akárcsak az új jelölőrendszert, amely gusztustalanul elnagyolt formában jelzi, ha valamelyik irányból kiszúrt minket az őrség.
Hangok, zene: A játék nemcsak a szinkronok tekintetében sikerült nagyszerűre, hanem az egyéb hanghatások, valamint a zenék terén is, ami a korábbi epizódok után valahol elvárható volt. Különösen a két főhős szinkronválasztása lett szerencsés, de sokakban garantáltan kellemes emlékekként maradnak majd meg az autentikus zenék is.
Összegzés: Az Assassin’s Creed Syndicate annak ellenére is az utóbbi évek egyik legjobb epizódja lett a Ubisoft sorozatán belül, hogy semmilyen kiemelkedő újdonsággal nem tudott szolgálni nekünk. A sikert, de sokkal inkább a pozitívabb megítélést elsődlegesen annak köszönheti, hogy a programozók megfelelő munkát végeztek, a kreatív szakemberek pedig egy kellemes történettel és emlékezetes főszereplőkkel dobták fel az alapokat. Ha csalódtál a franchise legutóbbi epizódjaiban, érdemes tenned egy próbát Jacob és Evie Frye történetével, amennyiben pedig mindig is odáig voltál a Ubisoft sorozatának sajátosságaiért, garantáltan most sem kell csalódnod. Nem lennénk meglepve ezek után, ha a készítők még legalább egy epizód erejéig megmaradnának az ipari forradalom témájánál!
Fejlesztő: Ubisoft Quebec
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2400S 2,5GHz-es vagy AMD FX-6350 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R9 270 grafikus kártya, 6 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 760 vagy ATI Radeon R9 280X grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Assassin’s Creed Unity
Kategória: külsőnézetes akció
Idén sem maradtunk új Assassin’s Creed-játék nélkül, ami a korábbi néhány résszel ellentétben végre egy ígéretes és több szempontból is emlékezetes epizód lett. Játéktesztünkből mindent megtudhatsz az Assassin’s Creed Syndicate-ről!
Akár tetszik, akár nem, az Assassin’s Creed-sorozat sajnos már évek óta egy helyben toporog. Noha minden évben kaptunk legalább egy új részt a Templomosok és az Orgyilkosok háborújával a középpontban, ellenben a legtöbb rajongó úgy véli, hogy Ezio kalandjai óta csak bukdácsol a franchise. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kaptunk a név alatt egyetlen emlékezetesebb főhőst vagy kalandot sem, de az akkor felállított szintet nem tudta még egyszer megugrani a Ubisoft, ez pedig nagyon sok rajongót bosszant.
Érdemes ugyanakkor az érem másik oldalát is megnézni, és feltenni magunknak a kérdést: a megfelelő történeten, az erős karaktereken és a minimális újdonságokon kívül mivel lehetne új életet lehelni a sorozatba? Az vesse tehát a készítőkre az első követ, aki fel tudna vonultatni jobb alternatívát és ötleteket, mert ahhoz azért túl sokan szeretik a név alatt megjelenő játékokat, hogy a kiadó csak úgy eltörölje a Föld színéről.
Nyilván az általános siker még senkit sem jogosít fel arra, hogy minden évben ugyanazt tegye a fanatikusok orra alá - csak éppen más tálalásban -, amit a Ubisoft is megérzett a tavalyi Assassin’s Creed Unity felemás indulásával, illetve a francia forradalom kihasználatlan koncepciójával, így megemberelték magukat, és a québeci csapatnak adták ki az aktuális rész fejlesztését, akik meglepően jó munkát végeztek. Persze senki ne gondoljon újfent a reneszánsz Itáliát idéző szép emlékekre, de ha az utóbbi pár év termését nézzük, akkor az Assassin’s Creed Syndicate maximális magabiztossággal tekinthető a sorozat új kezdetének, de akár egyfajta reménysugarának is.
Rendkívül szubjektív megítélés kérdése, hogy az aktuális epizód története, illetve történelmi korszaka kinek és miért tetszik. Sokan például csak az amerikai helyszín és a kalózok miatt imádták és magasztalták az egekig a Kenway-család históriáját, míg mások az unalmas hajókázások miatt a franchise leggyengébb mozzanataiként emlékeznek vissza arra a mellékszálra. Ennek megfelelően nagyon nehéz objektíven megítélni az ipari forradalom időszakát, amelyet a reformáció bölcsőjéből, Londonból élhetünk át az új Assassin’s Creed keretein belül. Ez a lépés a Unity után várható volt a Ubisoft részéről, ahol rendszeresen kacsintgattunk Britannia irányába, ugyanakkor a végeredmény sokkal jobb lett, mint amit korábban vártuk.
London ugyanis nemcsak elképesztően nagy lett - noha üresen csengő szavaknak tűnhetnek, de valóban hihetetlen méretekről beszélünk -, hanem a hangulat tekintetében is egészen páratlanra sikerült. Az 1800-as évek vége ugyanis már rengeteg hasonlóságot mutat a modern korral, hiszen a mai technológiák többsége mind onnan gyökereztethető. Akkor találták fel például az elektromos áramot, a különféle gépeket, valamint egy sor olyan technológiát, amelyekből később a mai használati tárgyaink is kialakulhattak, illetve megvalósulhattak.
Ez alapjaiban meghatározza az Assassin’s Creed Syndicate jellemét, és bár a készítők talán nem tudták olyan mértékben kihasználni mindezt, ahogyan az elvárható lett volna - ez azért elég nagy szívfájdalom -, a többnyire középkori sztorik után így is egészen elképesztő újdonságok várnak ránk a vonatoktól kezdve a vezethető lovas kocsik megjelenéséig bezárólag. Noha utóbbiak az irányítás tekintetében borzasztóra sikeredtek, az élmény miatt mégis mosolyogva száguldunk majd velük London utcáin, ami óriási élményt nyújt, hiszen ilyen modern városban korábban még soha nem kalandozhattunk.
Nehéz lenne leírni az ipari forradalom korában elképesztő fejlődésnek indult London sajátosságait, de a macskaköves utcák, az egyre magasabbra növő házak, a Temze forgalmas partja, a végtelenül elegáns emberek, a vásott utcakölykök, vagy a mai napig ismert nevezetességek miatt már az első percek után azt érezzük majd, hogy ha élt is korábban egy kép rólunk a korabeli brit fővárosról, akkor az pontosan ilyen, de legalábbis ehhez hasonló volt. A Ubisoft fejlesztői valami elképesztő hangulattal festették le előttünk a hatalmas metropoliszt, méghozzá olyan alapossággal, amilyenre korábban még Párizs esetében sem voltak képesek.
Míg ugyanis a francia főváros kis túlzással egy átlagos játéktér lett, addig London végre él, lélegzik, és megvannak azok a sajátosságai, amelyek miatt azonnal felismerhető. Élmény felkutatni minden egyes szűk sikátorát, elmerülni az egyes kerületek sajátosságaiban, végrehajtani a milliónyi mellékküldetést, amelyek bár most is egy kaptafára készültek, a korszak különlegességeiből kifolyólag kellemes körítést kaptak, így nagy örömmel szabadítunk ki például rabigába hajtott, dolgoztatott gyermekeket és teszünk el láb alól a Templomosoknak dolgozó gonosztevőket. Nyilvánvalóan ennél kevésbé lényegesebb feladataink is lesznek a különféle gyűjtögetések vagy versenyek képében, de amennyiben csak a fő történeti szálra koncentrálunk, akkor ezzel ellentétben inkább páratlan izgalmakban lehet részünk.
Ehhez azonban szükség volt arra, hogy a készítők megfelelő főhősöket és történetet állítsanak a középpontba. Mindez összességében sikerült, hiszen talán Connor Kenway óta nem állt Assassin’s Creed-játék élén olyan karakteres, pimasz, vakmerő és egyben nagydumás főszereplő, mint most Jacob Fry, akinek ráadásul ikertestvérét, Evie Fry-t is irányításunk alá vehetjük a pályákon. Noha a Ubisoft korábban beharangozta, hogy a két főszereplő két eltérő játékstílust is jelent, ez összességében azonban ismételten csak egy eltúlzott ígéret volt, hiszen bár tény, hogy Jacob inkább az "ajtóstól a házba" típusú játékosok szívéhez áll majd közelebb, míg Evie a kimértebb, orgyilkososabb bevetéseket részesíti előnyben, de olyan eget rengető különbséget nem tapasztalhatunk kettejük között.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a két hős fejlődési fája, amelyek kis túlzással teljesen ugyanolyan képességekből tevődnek össze. Egyedül magasabb szinteken találhatunk majd specializált támadásokat vagy tulajdonságokat, de ezek is elenyészőek a nagy egészhez mérten. A két központi szereplő tehát inkább csak egyfajta színesítésként szolgál a nagyszerű történethez, amelynek ezúttal is rögtön a közepébe dobnak minket a készítők, magyarán azonnal megismerkedhetünk a legfőbb problémával, majd csakhamar rájövünk, hogy céljainkat kizárólag úgy érhetjük el, ha beleavatkozunk London belügyeibe és alvilágába. A város ugyanis az ipari forradalom után társadalmilag darabokra hullott, a tehetősebbek kiemelkedtek, a szegények kisemmizetté váltak, a gyermekrabszolgaság pedig mindennapossá vált, ám főhőseink úgy határoznak, hogy változtatnak ezen a tarthatatlan állapoton.
Útjukat rengeteg izgalom, fordulat és Templomosok tucatjainak kiontott vére kíséri majd, miközben összebarátkoznak a kor legismertebb figuráival - Charles Dickens, Charles Darwin, Alexander Graham Bell, de még Karl Marx is az ismeretségi körhöz tartoznak -, felfedezik London nevezetességeit, kihasználják a kor legnagyobb újdonságait, és ami a legjobb, hogy mindebből minket sem hagynak majd ki. Érdekesség, hogy bár a modern kor ezúttal is helyet kapott a játékban, az Abstergo már csak átvezetők formájában van jelen, így remélhetőleg hamarosan végleg eltűnik a sorozatból, hiszen Desmond tragédiája óta teljesen értelmetlen ez a szál, a végeredmény ugyanis egy önálló, történelmi akciójátékként is maximálisan megállja már a helyét.
Talán a fentiekben is sikerült érzékeltetnünk, hogy az Assassin’s Creed Syndicate a szereplők és a történet tekintetében nagyon szimpatikusra sikerült, és nagy valószínűséggel London hangulatával, illetve megvalósításával sem lesz majd gondja a rajongóknak. Amivel azonban akadhatnak problémák, az a játékmenet, amely évek óta képtelen a megújulásra, de amint azt az első bekezdésben írtuk már: ez a koncepció figyelembevételével szinte nem is lehetséges! Ennek megfelelően ismét egy kerületenként feloldható, illetve felfedezhető, óriási játéktér vár ránk, amelyet egy idő után szabadon bejárhatunk majd, hogy vagy a főküldetésekre, vagy a milliónyi mellékes teendőre koncentrálva merüljünk el az ipari forradalom időszakának sajátosságait felvonultató Londonban.
Mindkét hősünk oldalán egyszerűbb, már-már röhejesen bolond-biztos irányítás vár ránk, ellenben így is meglesznek a korábbi gyermekbetegségek, amelyek mellé ráadásul újabbak is felsorakoztak, ami az általános közlekedésre és a harcokra egyaránt igaz. Hiába lettek pergősebbek az összecsapások, több ellenféllel szemben még mindig tehetetlenek vagyunk, és ha már a lopakodás évek óta értelmetlen a sorozatban, akkor erre nem ártott volna odafigyelniük a készítőknek.
A játékmenetet összességében egyébiránt rengeteg apró újdonság színesíti, ezáltal a lovas kocsik hajtásának lehetősége, a lőfegyverek hangsúlyossága vagy a grapling gun, avagy a csáklya megjelenése, amivel egy szempillantás alatt felhúzhatjuk magunkat a magasabb épületek tetejére, vagy egyszerűen lendülhetünk át egyik házról a másikra. Az alapok természetesen változatlanok maradtak, így ezen a téren sok újdonság nem várja majd a rajongókat, ha csak az nem, hogy a Ubisoft helyesen most kihagyta a többjátékos lehetőségeket, amire már korábban sem volt semmi szükség.
Grafika:
Az Assassin’s Creed-sorozat már az előző epizóddal átlépett az újgenerációba, ami leginkább a külsőségekben nyilvánult meg. A legújabb rész az ott látottakhoz hasonló grafikával rendelkezik, azonban sokkal optimalizáltabb formában, lényegesen kevesebb hibával és buggal a középpontban, mert bármennyire is meglepő, a Syndicate már a megjelenés napján problémamentes és működőképes volt. Bár kisebb gondok akadtak vele, azok mégis elhanyagolhatónak nevezhetők a Unityben megtapasztaltakhoz képest.A játék ugyan megkövetel magának egy modern játékgépet, cserébe azonban nagyon kellemes élményeket garantál, így bár egyes animációknál a készítők még mindig nincsenek a helyzet magaslatán, de amit London megvalósításával az összkép és a kidolgozottság tekintetében megalkottak, az több mint példaértékű lett. Bizonyos tekintetben talán vannak szebb játékok is a piacon, de hangulatosabbak aligha!
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Részben a Ubisoft csapatát minősíti, hogy bár most is próbáltak egyszerűsíteni az irányításon - a kezelőfelület maradt a régiben -, összességében ugyanazok az évtizedes problémák köszönnek vissza hősünk terelgetése és a harcok során, amelyek már a kezdetektől jellemezték a sorozatot. Ezek nem túl nagy gondok, ellenben rendkívül bosszantóak, különösen abban az esetben, ha egy küldetést amiatt nem tudunk teljesíteni, mert karakterünk egy élesebb pillanatban nem oda ugrik, ahová mi szeretnénk, vagy nem azokat a mozdulatokat hajtja végre harc közben, amelyek szükségesek lennének a győzelemhez.Játszhatóság:
Habár az Assassin’s Creed Syndicate-ből a többjátékos módot kivették, ez biztosan senkinek sem hiányzik majd, hiszen a Templomosok és az Orgyilkosok háborúja már a kezdetektől egy vérbeli egyjátékos kaland volt, amire hamvába holt ötlet lenne mást ráerőltetni. A hatalmas játéktéren ezt leszámítva is rengeteg kaland és óriási szavatosság vár majd ránk, így főhősünk oldalán csak a kampány fő történeti szálából kihozhatunk legalább 20 órát, míg a mellékes teendőkkel akár meg is háromszorozhatjuk ezt az időtartamot.Intelligencia, nehézség:
A mesterséges intelligencia szintén mindig sarkalatos pontja volt az Assassin’s Creed-sorozatnak, és sajnálatos módon most sincs ez másként. Kijelenthető, hogy a játékban nincs egység, így néhány ellenfelünket az sem zavarja majd, ha a szemük előtt randalírozunk, míg mások akkor is észrevesznek minket, ha éppen egy padon ücsörgünk tőlük legalább két háztömbnyire. Ebből kifolyólag a nehézség is elég hullámzó, hiszen hiába oldhatjuk meg a feladatainkat többféle módon, hiába élhetünk a lopakodás lehetőségével, a kiszámíthatatlan őrségnek és a hiányos irányításnak köszönhetően belebotolhatunk olyan szerencsétlen helyzetekbe - egymás után akár többször is -, amelyek elvehetik a kedvünket a játéktól. Mindezt szokni kell, akárcsak az új jelölőrendszert, amely gusztustalanul elnagyolt formában jelzi, ha valamelyik irányból kiszúrt minket az őrség.
Hangok, zene:
A játék nemcsak a szinkronok tekintetében sikerült nagyszerűre, hanem az egyéb hanghatások, valamint a zenék terén is, ami a korábbi epizódok után valahol elvárható volt. Különösen a két főhős szinkronválasztása lett szerencsés, de sokakban garantáltan kellemes emlékekként maradnak majd meg az autentikus zenék is.Összegzés:
Az Assassin’s Creed Syndicate annak ellenére is az utóbbi évek egyik legjobb epizódja lett a Ubisoft sorozatán belül, hogy semmilyen kiemelkedő újdonsággal nem tudott szolgálni nekünk. A sikert, de sokkal inkább a pozitívabb megítélést elsődlegesen annak köszönheti, hogy a programozók megfelelő munkát végeztek, a kreatív szakemberek pedig egy kellemes történettel és emlékezetes főszereplőkkel dobták fel az alapokat. Ha csalódtál a franchise legutóbbi epizódjaiban, érdemes tenned egy próbát Jacob és Evie Frye történetével, amennyiben pedig mindig is odáig voltál a Ubisoft sorozatának sajátosságaiért, garantáltan most sem kell csalódnod. Nem lennénk meglepve ezek után, ha a készítők még legalább egy epizód erejéig megmaradnának az ipari forradalom témájánál!