SG.hu·

Kiberterroristák akarják megakadályozni egy mozifilm premierjét

Kiberterroristák akarják megakadályozni egy mozifilm premierjét
Terrorfenyegetések miatt lehet, hogy elmarad a tél legjobban várt komédiájának amerikai premierje. A hackerek szeptember 11-ét is emlegetik levelükben.

Véleményed?

Továbbra is látványosan a The Interview című Seth Rogen - James Franco-komédia ellen irányul a Sony-féle hackertámadás elkövetőinek haragja, ugyanis a legfrissebb fejlemények szerint a tettesek közleményben megfenyegettek minden, a filmet vetítő mozit. Elmondásuk szerint a közreműködő mozik számára is súlyos következményekkel járhat az észak-koreai állapotokból gúnyt űző film vetítése, többek között a szeptember 11-ei eseményekre is célozgatnak fenyegetésükben a hackerek, s javasolják, hogy a multiplexek környékén élők hagyják el ideiglenesen lakhelyüket.


A Sony első reakcióként a fenyegetés hatására sem halasztotta el a karácsonykor bemutatni tervezett The Interview premierjét, azonban a mozik tulajdonosaira bízták, hogy miképpen cselekednek. Magyar idő szerint éjszaka először a 278 mozival rendelkező Carmike Cinemas visszakozott, s mondta le a The Interview premierjét, majd pár órával később, magyar idő szerint hajnal hat óra előtt az ArcLight Cinemas is levette tervezett műsoráról a filmet. (Utóbbi mozihálózat kaliforniai és 5 filmszínházat számlál.)


További fejleményként az elmúlt órákban egyébként elhalasztották a film csütörtökre tervezett New York-i díszbemutatóját is, a két főszereplő, Seth Rogen és James Franco pedig lemondta az összes talkshow-s és a film promóciójával kapcsolatos fellépését, ami több éjszakai talkshow-t jelent. Ez már csak azért is érinti rosszul a Sonyt, mert a stúdió nagyon nagy erőkkel promózta tévében a filmet. Többek között Franco volt a műsorvezetője az egyik decemberi Saturday Night Live-nak, melynek monológjában egyébként viccelődött is a hackertámadással. Sőt, a duó még egy Discovery-s valóságshow-ban, a Csupasz túlélőkben (Naked and Afraid) is részt vett.


Az eredetileg október 10-én bemutatni tervezett The Interview-ról már a hackertámadás kirobbanásának idején kiderült, hogy a cyberterroristák kiemelt figyelmét élvezi, s a történtek egyik kiváltója is lehet, ugyanis üzeneteik szerint a terrorban nem szabad szórakozást keresni. A film egy tévés műsorvezetőről szól és annak jó barátjáról, egyben produceréről, akiket a CIA felkér arra, hogy végezzenek Észak-Korea diktátorával, Kim Jong-unnal, aki állítólag tévéműsoruk egyik nagy rajongója.

Hogy a terrorfenyegetések miképpen érintik a The Interview nemzetközi forgalmazását, arról egyelőre nincs információ, itthon azonban nem kell aggódnunk, hiszen a komédia még nem rendelkezik hivatalos magyar premierrel, az sem biztos, hogy nálunk moziba kerül(t volna). ** ** FRISSÍTÉS: A Sony lefújta a The Interview tervezett mozis premierjét, a film nem kerül a széles közönség elé.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© vato loco2014. 12. 22.. 09:27||#17
Chaplin is csinált Hitlerről filmet, mégse jutott eszébe senkinek felrobbanatani őt. Sőt, Hitler 2x is megnézte, és Chaplin sajnálkozott hogy tetszett neki. 😊 Thomas Mann is túlélte a Mario és a varázslót. Sevcsenkót (az ukrán Petőfit) se azért internálta a cár mert kigúnyolta őt (azon jót röhögött), hanem a felesegét már nem kellett volna belekevernie a buliba. Szóval nem természetes hogy egy politikai paródiát ne lehessen bemutatni, sőt...
© vato loco2014. 12. 22.. 09:23||#16
Mondjuk a dvd-s forgalmazást biztos meg fogja dobni hogy "betiltott" film.
© vato loco2014. 12. 22.. 09:21||#15
A hekkerek már azzal elérték céljukat hogy önkéntes cenzúrát gyakorolnak a mozik / kiadó. Ezen majd jól felbátorodnak (mások is), látják hogy ilyen könnyen megy ez, hát máskor is megteszik. Mint az arabok a mohamed képekkel. Ha leszarták volna a fejüket, rájöttek volna hogy értelmetlen a balhézás. Az eredménytől kell megfosztani ezeket: bemutatni a filmet.
© MasterMason2014. 12. 19.. 02:27||#14
Most őszintén, ez az a nép amelyikből ha áldozatul esik pár ezer akkor szaladnak a saját gyilkosaikhoz a politikusaikhoz, hogy odaadják önként és dalolva a szabadságukkal együtt a jogaikat és bármi egyebet. <#mf1>

Milyen beszari egy nép már ez?! <#wilting>
+1
© Ragnaar2014. 12. 18.. 16:17||#13
Hát nem tudom. Marketingnek durva lenne de poénnak se nagyon lightos.
© Hoz_Hun2014. 12. 17.. 20:03||#12
Ilyenkor kell "kiszivárogtatni" a torrentoldalakra a filmet. Azzal mit csinálnak a terroristák? Felrobbantják a szervereket?
A köcsögök. Tudni kéne viselni a kritikát...
© Sippie2014. 12. 17.. 17:02||#11
"Nem tudom melyik elmebetegnek jutott eszébe erről filmet csinálni."

nézd meg a szereplőket...
© Ra1n2014. 12. 17.. 13:55||#10
Seth Rogen neve bőven elegendő ahhoz hogy tudjam hogy egy elkerülendő szar film lesz..Méghogy legjobban várt...
+1
© zetortraktor2014. 12. 17.. 12:42||#9
A hackerek azt írják, hogy az utóbbi. Az észak-koreai embereknek talán jót tenne egy ilyen film.
© Kryon2014. 12. 17.. 12:18||#8
Már én is várom, aztán szedem is le gyorsan 😄

Mellesleg nem tudom eldönteni, hogy most É-Korea sértődött meg, mert gúnyt űznek belőle, vagy valami jogvédő csapatot bosszantott fel, hogy viccesnek tüntetik fel az ottani, egyáltalán nem vicces helyzetet. Én az utóbbira tippelek, nem hiszem hogy É-Koreát érdekelné, ott úgyse fogja látni a nép. Ráadásul a bemutatókból az jött le, hogy Kim Jong-unt rendes fazonnak ábrázolják benne, pont ez a poén. Ezért szerintem nem a rezsimet bosszantotta fel.