Szekeres Viktor

Így készültek a Warcraft-film orkjai

Kötelezően bevizsgálandó összehasonlító képek és videók érkeztek a Warcraft-mozifilm lényeinek készítéséről, és az effektekről.

Hogy állsz a Warcraft-mozifilmmel?
  • Ott a helyem a moziban!
  • Talán megnézem, ha jókat írnak róla.
  • Majd letöltöm valamikor magamnak.
  • Nem érdekel.
Úgy tűnik, hogy továbbra is meg lehet bízni a korábban a közönség által elég jól fogadott Hold és Forráskód című scifiket jegyző Duncan Jones munkáiban, hiszen a Warcraft: A kezdetek (Warcraft) az első trailerek kiadása óta remekül néz ki bizonyos aspektusait tekintve. (Egyébként a Blizzard Entertainment játéka alapján készített film forgatókönyvét ugyancsak Jones jegyzi Charles Leavitt közreműködésével.)


Hogy tovább fokozza a nézői érdeklődést a film iránt a Legendary Pictures és a Universal Pictures, nem újabb előzeteseket tettek elérhetővé, hanem inkább rövidfilmeket, afféle werkeket, melyekből kiderül, hogy készültek a film vizuális effektusai, valamint bemutatják az egyik főhőst, Orgrimet. Az Industrial Light and Magic által végzett munkáról, legalábbis a videó alapján, csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.


A videón is látszik, hogy a lényeket motion capture-technológiával állították elő, de a szokottnál sokkal aprólékosabb munkát végeztek a szakemberek, melynek köszönhetően a színészek arcának minden rezdülését át lehetett ültetni a grafikákba. A Visual Effects Supervisor rangját, vagyis a vizuális effektek felügyeletét az a Jason Smith látta el, akinek a Bosszúállók Hulkját vagy A visszatérő medvéjét is köszönhetjük. A szakember célja az volt, hogy az orkok megvalósítása hű maradjon a számítógépes játék szellemiségéhez.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A Warcraft orkjainak nemcsak az arcára fordítottak nagy figyelmet, hanem hatalmas kezeikre és lábaikra, no meg persze az agyaraikra (és azok körül az ajkukra). Ezek mellett nagyon fontosaknak érezték megalkotásukkor a különböző részleteket, így például a ruházatokat, a rajtuk lévő prémeket, csontdíszeket és egyéb ékszereket. A legnagyobb kihívás (a haj-, illetve szőrmozgások megjelenítése mellett) ezek ábrázolásában az volt, hogy minden alkalommal figyelni kellett, amikor az orkok szériatartozékai más felülettel, például a karakterek testével érintkeznek, hozzájuk csapódnak. Smith elmondása szerint gigantikus mennyiségű renderelést végeztek, még egy produkciójában sem volt ennyire aprólékos a kidolgozottság.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Míg Amerikában június 10-én lesz a film mozis premierje, idehaza már május 26-tól láthatjuk a UIP Duna-Film jóvoltából. A fantasy nemcsak látványos lesz, a nevek alapján remek szereposztása is van: Paula Patton a Szövetség és a Horda közt vívódó Garonát alakíthatja; Dominic Cooper Llane király, Stormwind vezetője lesz; Clancy Brown a Blackhand nevű ork törzsfő; Ben Schnetzer egy ifjú mágus, Khadgar; Ben Foster a rejtélyes Medivh; Toby Kebbel a Horda kiemelt karaktere, Durotan; Rob Kazinsky Orgrim, Durotan jobbkeze; Daniel Wu egy ork varázsló, Gul'Dan; Ruth Negga Stormwind királynője, Lady Taria, Travis Fimmel pedig az egész történet főszereplője, Anduin Lothar, a Szövetség háborús hőse.

A hivatalos szinopszis szerint a film története: "Azeroth eddig békés birodalma a háború szélére sodródik, civilizációjuk egy félelmetes megszálló fajjal néz szembe: ork harcosok menekülnek haldokló országukból, hogy új hazát foglaljanak maguknak. Amikor megnyílik egy átjáró a két világ között, az egyik seregre a pusztítás vár, a másikra a pusztulás. A szemben álló felek közül két hős összeütközése fogja eldönteni a családjuk, népük, hazájuk sorsát. Így kezdődik a látványos eposz a hatalomról és áldozatról, amelyben a háborúnak sok arca van, és mindenki harcol valamiért."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Az IL&M majd 7 évvel az Avatar után sem képes megyőzőbb arc animációra, mint a Weta.