SG.hu·

Kísérleti szerrel kezelték az ebolával fertőzőtt két amerikait

Kísérleti szerrel kezelték az ebolával fertõzõtt két amerikait
Emberen eddig nem tesztelt injekciókkal igyekeztek meggyógyítani az időközben hazaszállított betegeket.

Az elmúlt néhány napban a sajtó folyamatosan beszámolt a két, ebolával fertőzött amerikai önkéntes hazaszállításáról, annak körülményeiről és a várható további intézkedésekről. A járvány eddig csaknem ezer embert ölt meg Nyugat-Afrikában, de a két hazaszállított betegnek jóval nagyobb esélye van a túlélésre – már amennyiben a kísérleti gyógyszerek az emberekben is hatásosnak bizonyulnak.

Az Emory Egyetemi Kórház saját oldalán tette közzé, hogy a második beteg már megérkezett intézményükbe, ahol természetesen karanténban tartják őt – a megfelelő körülményekről az amerikaiak által legyártott és értékesített, ám 2005-ben a dánoktól visszavásárolt és betegszállításra átalakított, speciális GulfStream III (F-313) sugárhajtású gép gondoskodott. Eddig két önkéntes fertőződött meg, mindketten a járvány által sújtott régióban dolgoztak, orvosként, illetve egy másik kórház fertőtlenítő egységének illetékeseként voltak ott. A hírekben kiemelik, hogy Afrikában eddig csaknem ezren haltak meg a betegségben, a járvány már több fővárosban is jelen van, ez a jelek szerint pedig a testnedveken keresztül, a fertőzött állatok elfogyasztása és a közvetlen érintés mellett olykor akár a megfelelő sterilizáció mellett is terjed – ez utóbbira ugyan nincs bizonyíték, de a fertőtlenítésen átesett betegekről valahogy egyes alkalmazottakra is átterjedt a kór.

A Science magazinban most arról olvashatunk, hogy a két amerikain még a hazautazásuk előtt a Mapp Biopharmaceutical által kidolgozott, ám embereken korábban nem tesztelt hatóanyagát próbálták ki, amely a megfelelő dózisban (2013-ban) egerekben és a kiválasztott majmokban hatásosnak bizonyult. Erre egy speciális jogszabály ad lehetőséget, amely az életet közvetlenül veszélyeztető kór esetén engedélyezi a kísérleti szerek embereken történő alkalmazását, dacára annak, hogy azok még az emberi tesztek első fázisán sem mentek keresztül (márpedig az FDA által előírt menetrendben az első fázisban csak a mellékhatásokat igyekeznek felmérni, a gyógyhatást a szintén akár évekig tartó második és harmadik fázisban vizsgálják).

Időközben a járvány által érintett régióban dolgozó külföldi szervezetek többsége igyekszik evakuálni a kiegészítő személyzetet (eddig legalább egy amerikai meghalt a betegségben), az amerikai járványügyi hivatal pedig – amellett, hogy figyelmeztetést adott ki az oda utazók számára - 50 további szakértők küld a térségbe, hogy jobban felmérjék a helyzetet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© int2014. 08. 11.. 20:28||#3
Hát a H1N1 meg HyNx után ez már tényleg egy !valóban veszélyes! fertőzéses betegség
Elnézést azoktól akik/akiknek valakije influenzában halt meg😞
© NEXUS62014. 08. 11.. 11:10||#2
Pláne Afrikában!
© Amergin2014. 08. 11.. 02:27||#1
Minmeghalunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
<#csodalk>
Utoljára szerkesztette: Amergin, 2014.08.11. 02:28:39