Gyurkity Péter

Vége a globális felmelegedés lassulásának

Egy szakértő a természetes folyamatokkal magyarázza az ideiglenes lassulást, ennek azonban már vége.

A globális felmelegedés, más nevén a klímaváltozás kérdése alaposan megosztja nemcsak a kutatókat, de a közvélemény ezen témával foglalkozó részét is. Egy most közzétett tanulmány szerint az elmúlt években tapasztalt szünet pusztán a természetes folyamatoknak köszönhető, a mérsékelt lehűlést mutató trendnek azonban vége, így az elkövetkező időszakban a folyamat felgyorsulása várható.

A kanadai McGill Egyetem professzora, Shaun Lovejoy, saját oldalán tette közzé munkájának eredményét, amely a statisztikai analízis adatait felhasználva készült el. Idén áprilisban már ismertette, hogy miként alkalmazta ezen eljárást a globális hőmérsékletek változásának felmérésére, most pedig az elmúlt 125 év számait összegezte, hogy jól érzékelhető módon mutassa ki az elmúlt időszak folyamatait. Véleménye szerint 1998 és 2013 között azért volt tapasztalható a felmelegedés lelassulása, mert a természetes folyamatok, a bolygó klímájában bekövetkezett lehűlés ellentétes hatást fejtett ki, így a szkeptikusok tévedtek, amikor kétségbe vonták a trend létezését.

A munkából kitűnik, hogy minden 20-50 évben bekövetkezik egy hasonló lehűlési időszak, amelynek során a globális hőmérséklet 0,28 és 0,37 Celsius-fok közötti mértékben csökken. Ez azonban általában együtt jár egy rövidebb felmelegedési periódussal, a mostanit például megelőzte egy 1992 és 1998 közötti rövidebb intervallum, vagyis a 15 éven át tartó lehűlés mindössze a hosszú átlaghoz való visszatérést jelentette. Ez persze csak félig-meddig sikerült, hiszen az emberi tevékenység révén némileg emelkedtek a hőmérsékletek (Lovejoy szerint 99 százalékos bizonyossággal állítható, hogy ez a mi számlánkra írható), vagyis pusztán ideiglenes lassulásról volt szó, amely tavaly véget ért.

A professzor úgy véli, hogy a klímaváltozást megkérdőjelezők tévedtek, amikor nem ismerték el a folyamat létezését, annál is inkább, mert ez szerinte az elkövetkező években felgyorsulhat, hiszen már nem lesz jelen a természetes lehűlési trend.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mr9 #17
    semmit sem tesznek
    Magnets for fusion energy: A revolutionary manufacturing method developed
    http://phys.org/news/2014-07-magnets-fusion-energy-revolutionary-method.html
  • Vol Jin #16
    Nem a folyamatot kérdőjelezik meg egyes kutatók, hanem a széndioxid oksági tényezőjének mivoltját.
  • halgatyó #15
    Van itt (is, a többi sok száz mellett) egy kiváló weblap, mindjárt az elején néhány szó a Föld klímájáról az eddig eltelt évmilliárdok alatt
  • halgatyó #14
    Tényleg nem. Nem értem, lehet hogy egy másik fórummal kevertem össze. Bocsi, globint!
  • sempronius18 #13
    A heti kötelező minmeghalunk cikkünket add meg NSO nékünk.
  • fityisztma #12
    Figyuzz ide halgatyó, te globintnak válaszoltál, de szerintem ő egy qrv@ szót sem írt a jóléti államokról, meg ilyenek, hanem csak a nukleáris tél áldásos hatásáról.
  • halgatyó #11
    Attól függ, hogy mit nevezünk "jóléti államnak". Ezt ugyanis annyiféleképpen értik, ahányan beszélnek róla.

    Az én felfogásomban a "jóléti állam" azt jelenti, hogy az állam védi az elesetteket, az ÖNHIBÁJUKON KÍVÜL munka néálkül maradottakat, az önhibájukon kívül kevésbé egészségeseket (ingyenes és/vagy megfizethető orvosi műveletek), az állam JÓ KARMESTERKÉNT szervezi az oktatást (például azért, hogyha valaki másik városban talál munkahelyet, a gyerekei be tudjanak illeszkedni ott is az iskolába, ne legyen nagyon eltérő tananyag), és az állam gondoskodik a gazdaság KILENGÉSEIRŐL, azokról, amelyeket a szabad(rablás).. akaromondani a szabad piac nemhogy megoldani nem tud, de előidézi.

    Ha így fogjuk fel, akkor a jóléti állam egyáltalán nincs ellentétben a fenntartható gazdasággal.
  • halgatyó #10
    Hogy melyikünk a nagyon sötét, arról ne nyissunk vitát.
    Nomeg arról se, hogy ki hol végzett. Attól, hogy te "linuxman"-nak nevezed magad, azt hiszed, hogy ez tekintélyt ad?

    A háztartásokról: ma a háztartások energiafogyasztásának több mint felét hő létrehozása viszi el, elsősorban a fűtés, ennél kisebb tétel a melegvíz (mosogatás, fürdés).
    A fűtésnek jellegzetessége, hogy kicsiny hőkülönbséget kell "leküzdenie". Amikor kint van nulla fok, a lakásban pedig 20, akkor az abszolut hőmérséklet arány (Kelvin fokok aránya) 293/273=1,073.
    Javaslom tanulmányozni a hőszivattyús fűtést, itt nem akarok litániát írni olyasmiről, ami mindenütt megtalálható, vagy bármelyik gimnazista szívesen ad neked felvilágosítást. Ja, és ne a sötétzöld barmoknál kérdezősködj.
  • NEXUS6 #9
    A klíma 300 éve melegszik trendszerűen, előtte hűlt, az elött meg megint melegedett ciklikusan. Pedig nem volt sem kormot okádó BKV busz, sem rózsillatú szélerőmű meg ilyenek.

    Amúgy úgy tűnik, hogy a tanulmány egy statisztikai elemzés, ami csupán csak a változások közötti összefüggések, az ok okozati kérdések tisztázásával adós. Pl. Azért melegszik a klíma mert a CO2 szint magasabb. Vagy azért több a CO2, mert melegednek a tengerek. Lásd a jéghideg Coca Cola az igazi.
    A klíma melegedését ma azért elég kevesen vitatják, a klíma-szkeptikusságnak az ilyen emberek csak kis részét képviselik. A szkeptikus többség inkább a következtetésekkel nem ért egyet.

    Sok mindenről tehet az ember. Talán még a CO2 szint növekedést, a melegdést is megállíthatnánk. Csak ugye ezzel nagyvalószínűséggel egy eljegesedést kockáztatnánk, csak mert a klíma nem egy egyensúlyi rendszer, vagy az egyik irányba zajlanak a folyamatok, vagy a másikba. Ezt azért figyelembe kéne venni, bármilyen globális megoldást keresünk.

    Aztán. Egyik ismerősöm nagy konteo hívő, aztán amikor arról beszélünk, hogy mit kéne elérni pont azt mondja, amit szerinte a főg@cik akarnak. Akkor?
    És főleg itt a környezeti, gaia anyácska védelméről szóló kérdések oldaláról mondja. Ha azt nézzük, hogy a fogyasztás/elosztási rendszer úgy módosult globálisan az utóbbi évtizedekben, hogy a közép/alsóbb rétegek fogyasztása már visszafogható, mert a gazdaságok nem tömegtermelésre, hanem a felső rétegek luxus fogyasztására épül. Akkor az alacsonyabb fogyasztáshoz szükséges alacsonyabb bérek, gyakorlatilag környezetvédelmi nagy általános hozsannázással támogatható. Ezáltal a felső rétegeknek extraprofit, azok exponenciális gazdagodása biztosítható.

    Sok szempont van itt, amit mérlegelni kell, amikor a pandamacik kihalása ellen alakítunk internacionalista egységfrontot.
    ;)
  • Tinman #8
    Röviden:

    Aki szobalány, azt előbb-utóbb megdugják.