Berta Sándor

Nemsokára egy szá­mí­tógép lesz a főnökünk

A mindennapjainkban egyre nagyobb szerep jut a gépeknek. Ez a folyamat megállíthatatlannak tűnik.

Az Aexea stuttgarti kommunikációs ügynökség a nyártól elindítja azt az új sportoldalt, amelynél nem újságírók fognak dolgozni, hanem automatizált számítógépes algoritmusok szállítják majd a "híreket". Egy robotszerkesztő naponta 3,6 millió hírt tud írni, akár nyolc nyelven is. Amennyiben nagyobb szerverteljesítmény áll rendelkezésre, akkor még több hír is készülhet. Saim Alkan, az Aexea alapítója elmondta, hogy a rendszer akár az egyes játékosok szemszögéből is közvetíthet egy futballmérkőzést. Vannak más példák is: a Wibbiz okostelefon-alkalmazás például a filmrészletekből automatikusan videóhíreket készít.

Londonban június elejére 10 000 fős sztrájkot terveznek a taxisok egy mobil alkalmazás ellen, melyben az autósok megadhatják, hogy van-e hely a kocsijukban, és aki akar, társulhat hozzájuk, megosztva így az utazási költségeket. A taxis szakma az olcsó GPS-navigáció megjelenése óta egyébként is leszállóágban van, hiszen bárki lehet taxis, nem kell fejből tudni az összes londoni vagy éppen budapesti utca nevét. Idővel, az önvezető autók, például a Google megoldásának elterjedésével a városi közlekedésben nem is lesz szükség igazán saját gépjárműre: önvezető flotta alakul ki, amelyet taxiként lehet bérelni, de ember nem kell hozzá.


Sok szupermarket-péntárost tett feleslegessé a vásárlók által működtethető kassza

Már ott tartunk, hogy a szoftverek megértik a nyelvünket, a szuperszámítógépek egészségügyi diagnózist készítenek, míg a robotautók a nagyvárosok utcáin közlekednek. Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee, az MIT munkatársai ezt a folyamatot digitális forradalomnak nevezik, hasonló hatásúnak tartják, mint a 19. században az ipari forradalmat. 2025-ben a gépek már 140 millió dolgozó munkáját végezhetik el - derült ki a McKinsey adataiból. Carl Benedikt Frey és Michael Osborne, az Oxfordi Egyetem kutatói pedig kimutatták, hogy ez a folyamat mit jelenthet 700 szakma tekintetében. Az automatizálás miatt kihalhatnak az olyan szakmák, mint a könyvtáros vagy a szakács, de akár a hiteltanácsadó is. A foglalkoztatottak 47 százalékát fenyegeti az a veszély, hogy egy számítógép miatt veszíthetik el az állásukat. Mindez nem holnap következhet be, hanem a közeljövőben.

A digitálisan tárolt adatmennyiség folyamatosan növekszik. Egyre több a szenzor, amelyek új adatokkal látják el a számítógépeket, amik megtanulták az okos algoritmusok segítségével kielemezni az információkat. Sok időnek, akár több évtizednek is el kell telnie addig, amíg a számítógépek olyan sokoldalúak és okosak lesznek, mint az emberek, de már a kis előrelépések is számos munkahelyet semmisíthetnek meg. A Kodak egykor 140 000 embert foglalkoztatott, majd a digitális technika megjelenése után 2012-ben gyakorlatilag csődbe jutott.


Az utazási irodákat a repülőjegy- és szállás foglaló portálok szorítják vissza

A hatalmas mennyiségű digitális adat elemzése 2025-re több tízmillió pénzügyi szakértő és jogász munkáját automatizálhatja. Az Otto kereskedelmi cégnél egy szoftver számítja ki minden egyes nap a több mint kétmillió termék eladási előrejelzéseit. A számítógép 200 tényezőt vesz figyelembe. Programok válthatják ki a banki és biztosítási alkalmazottakat is. A részvénykereskedelmet már régóta a szoftverek és a számítógépek határozzák meg. A jogi dokumentumokat alkalmazások kutatják át, s azok tervezik meg a szerződéseket is. Egyes amerikai cégek, például a Blackstone Discovery vagy a Cataphora kifejezetten ilyen feladatokra specializálták magukat, ráadásul a gépek olcsóbban és gyorsabban végzik el a munkát, mint az emberek. Vannak további előnyök is, például egy digitális asszisztens aligha fog sztrájkolni.

Számos területen lesz szükség viszont az emberekre. Továbbra is fontosak lesznek a mérnökök, az építészek, a bírók, a fodrászok vagy éppen a csontkovácsok. Emellett a kreatív szakmák (zenészek, táncosok, írók, jógaoktatók, pszichológusok stb.) is megmaradnak. Az emberek kreatívabb feladatokkal foglalkozhatnak és több szabadidőhöz juthatnak, ráadásul kialakulhatnak új szakmák, például avatártervezők vagy olyan szakácsok, akik 3D-nyomtatókból származó ételeket készítenek. A robotok lassan teljesen kiváltják a "biorobotokat" és a szerverközpontokban dolgozó informatikusokat. Napjainkban már gépek döntenek a dolgozók felvételéről és robotokkal váltanák ki az építőipari munkásokat is. Rolf Pfeifer 66 éves fizikus és matematikus korábban úgy vélte, hogy az ember és a gép egyre inkább összeolvad, s ezzel párhuzamosan növekvő mértékben függünk a technológiától.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tinman #17
    Az enyém már most az.

    - sokat hibázik
    - zajos
    - elavult
    - rendkívül lassú feldolgozó képességgel bír
    - a kéréseket nem képes kiszolgálni
    - gyakran van offline
  • Willenbrock #16
    Sorry,duplán küldte...
  • Willenbrock #15
    Ha elérünk egy ilyen magas technológiai fejlettséget,akkor már csökkenthetők lennének a társadalmi rétegek közt a különbségek,a szegénység és a műveletlenség végleg felszámolható lenne.A tehetségben és képességekben persze megmaradnának a különbségek,de egy megfelelő életszínvonal minden élő embernek biztosítható lenne.Kevés kiemelt vezetőre lenne szüksége a társadalomnak.A cél pedig hosszú távon nyilván a világűr mélyebb és alaposabb megismerése,majd a bolygóközi gyarmatosítás lesz.Ha a vezetőknek probléma a sok ember,majd kinyírják a plebszet 1-2 nagyobb háborúval,ahogy szokták.
  • Willenbrock #14
    Ha elérünk egy ilyen magas technológiai fejlettséget,akkor már csökkenthetők lennének a társadalmi rétegek közt a különbségek,a szegénység és a műveletlenség végleg felszámolható lenne.A tehetségben és képességekben persze megmaradnának a különbségek,de egy megfelelő életszínvonal minden élő embernek biztosítható lenne.Kevés kiemelt vezetőre lenne szüksége a társadalomnak.A cél pedig hosszú távon nyilván a világűr mélyebb és alaposabb megismerése,majd a bolygóközi gyarmatosítás lesz.Ha a vezetőknek probléma a sok ember,majd kinyírják a plebszet 1-2 nagyobb háborúval,ahogy szokták.
  • figyu #13
    "Nincs is szükség emberre, sőt jobb lesz a világ ember nélkül."
    nem értem ezt a negatív hozásállást.
    Legalább lesz idő pihizni, nem csak folyton meló.
    Ipari forradalomnál is ment a hiszti, most meg senki se akar szántani ;)
  • kvp #12
    Ha nem keszitunk ontudattal rendelkezo mesterseges intelligenciakat vagy legalabbis nem adunk nekik vezerlesi jogot semmihez es/vagy baratsagosak lesznek az emberekkel (mint mi a macskakkal), akkor meguszhatjuk.

    Egyebkent meg a tavolabbi kozeljovoben az egyetlen gond az lehet, hogy nem csak afrikaban lesz sok szuksegtelen ember, hanem a fejlett vilagban is, raadasul mar most is sokan vannak. Ez persze megoldodni latszik, mert a fejlett vilag lakossaga fogy, sot nemsokara kinae is fogyni fog, meghozza gyorsan.

    Emberekre egy ideig biztos szukseg lesz, pl. mernokokre, muveszekre, stb. Tehat a kreativabb szakmakban, mivel egyelore egy buta MI megalkotasa is nehezsegekbe utkozik, de egy tervezomernok munkajat vegzo rendszer meg eleg messze van.

    Tehat osszesegeben idealis esetben a kapitalista rendszer megtartasa eseten egy olyan vilagot kepzeljunk el, ahol a munkasosztaly a tervezomernokokbol (tehat a mostani muszaki ertelmisegbol) all, mig az uralkodo oszaly az eddigi gazdagokbol. Tovabba van egy csomo szegeny, akiket valamiert meghagytak (valoszinuleg tartaleknak vagy humanista okokbol). Egy kapitalista rendszer mukodokpes lehet tisztan tokes reteggel is, tehat a szegeny munkasok meglete nem feltetele, de nem is zavarna a letuk egy fejlett techologiakra epulo tarsadalmat.

    Nem kapitalista rendszer eseten (lasd: star trek) pedig barmi megtortenhet. Viszont sok scifi iro, szociologus es jovokutato foglalkozott mar a temaval es mindenki mas eredmenyre jutott. En erre annyit tudok mondani, hogy majd meglatjuk...
  • Amergin #11
    Olyan szép lesz ez az új világ...
    Az ember meg csak belerondít ebbe a harmóniába. Meglehet, hogy a tökéletes rendteremtésben az ember csak egy akadályozó tényező, amit ki kell iktatni. Amint ezt felismerik a gépek helyreáll a harmónia...
    Nincs is szükség emberre, sőt jobb lesz a világ ember nélkül.

    "Human beings are a disease, a cancer of this planet. You're a plague and we are the cure."
  • Szefmester #10
    Nézz utána a hasonló szó definíciójának! ;)
  • Alexease #9
    Es ha felidegesitenek, anyagi kar okozasert kevesebbet lehet kapni, mint sulyos testisertesert:D
  • Tetsuo #8
    Úgy tűnik, hogy a kapitalista gazdasági rendszer sok tekintetben nem fenntartható. Próbálj más gazdaságot elképzelni. ;-)