SG.hu·

Elkészült a mobilkijelzők új generációja

Elkészült a mobilkijelzõk új generációja
Saját QHD-felbontású AMOLED-kijelzőjével az AUO a gőzerővel ezen dolgozó Samsungot is megelőzte.

Az AU Optronics néhány nappal ezelőtt jelentette be hivatalosan, hogy elkészültek az új, QHD-felbontást támogató AMOLED-érintőképernyőjükkel, ezzel a mobilkijelzők következő generációja készen áll a rajtra. A Samsung ugyan már az év elején jelezte, hogy ugyanezen projekten dolgozik, ám a konkrét eredmény még várat magára.

A bejelentés elsősorban azért váltott ki nagy visszhangot, mert az új fejlesztés révén az AMOLED-kategóriában eddig példátlan pixelsűrűséget biztosítanak. Ez a most bemutatott példány esetében (QHD, azaz 2560 x 1440 pixel felbontás mellett) egészen pontosan 513 ppi, míg a kijelző maga 5,7 hüvelykes. Az LCD-kijelzőknél ez már nem számít kiemelkedő eredménynek, hiszen itt többek között az LG Vivo Xplay 3 esetében is elérhető az 543 ppi pixelsűrűség, ám az AMOLED-eknél erre még nem volt példa. Mi több, a cég jelezte, hogy készülnek a 6 hüvelykes változattal is, így nem kell sokat várnunk az újabb előrelépésre.

Ahogy azt említettük, a Samsung már korábban jelezte, hogy hasonló fejlesztésen dolgozik, ezen tervüket ők már januárban ismertették. Az AUO bejelentése kisebb kudarc a cég számára, ám a lemaradás semmiképpen nem okoz majd pánikot, hiszen ez utóbbi cég többek között éppen a Samsung beszállítója. Számíthatunk azonban arra, hogy a dél-koreai gyártó hamarosan bemutatja saját verzióját, amely minden bizonnyal a soron következő Galaxy Note okostelefonban talál majd otthonra.

A Samsung számára egyébként jó hír, hogy a Galaxy S5 a közvetlen elődhöz képest jobban fogy a piacon, a nyitónapon 30 és 100 százalék közötti emelkedést mértek a forgalomban. Az eredeti 125 országhoz hamarosan újabb 25 csatlakozik majd, így valóban globális megjelenésről beszélhetünk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© skinnyman2014. 04. 16.. 15:22||#10
Mirol beszelsz?
Egy normal (20/20) egeszseges szem felbontasa 1 szogperces (also becsles, eles latassal inkabb olyan fel szogperc), ez levetitve 180 fokra (full latomezo VR-nel) 10800-at jelent (eles szemmel fel szogpercnel 21600-at). Eles szemhez inkabb 32k kene gondolom ahhoz, hogy kb perfektnek lasd.
© szomferi2014. 04. 16.. 12:58||#9
valami benchmarkos adatbázisban volt egy új Samsung telefon ezzel a felbontással, úgyhogy az valószínûleg már a saját fejlesztésû kijelzõjük lesz
© Vol Jin2014. 04. 16.. 11:25||#8
16K VR-hez???

Szerintem te nem érted a DPI és a pixelszám közötti különbséget.
© skinnyman2014. 04. 16.. 09:44||#7
Ja valoban, pedig tudhattam volna, mert olvastam ezt a hirt mashol is valahol, LCD-bol ilyen mar joideje letezik.
VR-be amugy sztem legalabb 4k fog kelleni a nagy fov melle hogy kb jol nezzen ki, ahhoz meg hogy igazan jol nezzen ki, legalabb olyan 16k 😊
Persze a mostaniakkal is valamennyire elvezheto mar, de a felbontas azert zavaro tud lenni.
© MsUser2014. 04. 16.. 05:53||#6
Itt tart most az AUO kijelzõ gyártó fejlesztõ cég: http://auo.com/?sn=113&lang=zh-TW&c=26
© MsUser2014. 04. 16.. 05:50||#5
Nem sok az info a cikkben az OLED kijelzõrõl, csak foszlányok hogy majd egyszer, valamikor a Samsung?!
© NEXUS62014. 04. 15.. 23:08||#4
A cikkben sem LCD-rõl pityeregnek.
😉
© skinnyman2014. 04. 15.. 20:38||#3
VR sisakokba LCD valszeg felejtos a fos frissites miatt, oda valszeg inkabb OLED kell (lasd: Oculus DK2)
© NEXUS62014. 04. 15.. 19:36||#2
Hát ja.

Más értelme ilyen méretekben zéró.
© Lazarus2014. 04. 15.. 15:30||#1
fejlõdjön csak a technológia, VR sisasokba jól fog jönni az extrém képsûrûség, még ha mobilokon csupán nettó faszság is az egész