Szekeres Viktor

Az Oppenheimer legyőzte a Barbie-t az Oscaron

Az Oscar-versenyben a jelölések számát tekintve Christopher Nolan tavalyi filmje nyert.

Magyar idő szerint ma délután hirdették ki az Oscar-jelöléseket, melyek természetesen nem hoztak túl sok meglepetést, hiszen mostanra már rengeteg díj kiosztásra került, amelyek alapján látni lehetett, hogy nagyjából milyen nominációk várhatóak, és akinek mindezek nem lettek volna elegendőek, szembesülhetett a szakmai szervezetek, a rendezők céhe, a színészek céhe és az írók céhe (no meg persze a vágók, az operatőrök, stb. szervezete) jelöléseivel, hogy ne kelljen egy cseppet sem csodálkoznia a mostani névsoron.

Összességében az Oppenheimer kapta a legtöbb jelölést, szám szerint 13-at, amit a Szegény párák követett 11-gyel, a Megfojtott virágok 10 nominációt kapott, míg a Barbie 8-at. Ezen filmek mellett a legjobb film díjáért még az American Fiction, Egy zuhanás anatómiája, Téli szünet, Maestro, Előző életek és az Érdekvédelmi terület van versenyben. A legérdekesebb kategóriát jelülések tekintetében talán a rendezőké jelentette, ugyanis a rendezői céh által jelölt Greta Gerwig (Barbie) és Alexander Payne (Téli szünet) sem kapott jelölést, helyettük Nolan, Scorsese és Lanthimos mellett Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája) és Jonathan Glaser (Érdekvédelmi terület) lesz esélyes. Gerwig azzal vigasztalódhat, hogy eddigi három filmjét mind jelölték a legjobb film Oscarjára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #1
    Ez reszben varhato volt. Az Oppenheimert gyakorlatilag az Oscarra irtak, mig a Baribe egy popcorn mozi, megha a legjobb fajtabol is.

    Bar a rendezoi kategoria igy is meglepetes...