Szekeres Viktor

Elkészülhet a Szemtől szemben előzményfilm

Michael Mann még nem végzet a Heattel.

Pár éve derült ki, hogy Michael Mann, a Heat, azaz a Szemtől szemben rendezője egy előzménykönyvet ír 1995-ös kultfilmjéhez, most pedig egy, a Deadline-nak adott interjújában a filmes megemlítette, hogy úgy döntött, forgatókönyvet ír a regénye alapján. Persze a szkript fejlesztése még nem jelenti azt, hogy lesz is belőle film, de a lehetőség megvan, és jóval nagyobb rá az esély, mint eddig valaha.

Érdekesség, hogy az interjúban arról is szó volt, hogy Mann folytatáson is dolgozik a filmjéhez, azonban ezt a szekciót utólag törölték a cikkből. Annak idején a Robert De Niro és Al Pacino főszereplésével készített majd 3 órás film hatalmas kritikai és közönségsikert aratott, a mozikban Amerikában 67 milliós bevételt hozott, Amerikán kívül pedig 120 milliósat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Torzonborz #3
    DE...!
  • zetortraktor #2
    Miért? Érthető, hogy nem érdekel, és nem akarod, hogy egy rendező saját könyvéből filmet csináljon, és még az is, hogy azt akarod, hogy ne neki legyen jó, hanem neked (bár kicsit dedós), de ha nem érdekel egy film, akkor... nem egyszerűbb nem megnézni? Nyilván engem sem érdekel, de hadd csinálja, mert szerintem nagyon sokan örülnének neki. Főleg azok, akik szerették a könyvet.
  • Zombee #1
    NE...!