Nem Charlize Theron lesz a Furiosa-film főszereplője

George Miller nemsokára nekiláthat a Furiosa rendezésének.

George Miller, a Max Max rendezője nemsokára befejezheti a Three Thousand Years of Longing című filmje forgatását, amit követően nekiláthat a jó rég óta tervezett, Furiosa karakteréről szóló Mad Max-spinoffnak, amellyel kapcsolatos fejleményekről alig pár hete írtunk először. Mindez a The New York Times-nak egy elég komoly Mad Max: Fury Roados oral historyt író Kyle Buchanan interjújából derült ki, akinek Miller azt is megerősítette, hogy a 2015 óta tervezett filmre nem fog visszatérni Charlize Theron.

Ennek pedig az az oka, hogy a film előzmény lesz, amiben a főhős huszonéves lesz, és miután tesztelték a digitális fiatalítás lehetőségét, úgy döntöttek, hogy inkább más színésszel vágnak neki a filmnek. Hogy kivel, arról még nincs hivatalos információ, de a márciusi hírünkben jeleztük, hogy a Variety arról értesült, hogy egyik főszerepére a rendező Anya Taylor-Joyt szeretné megszerezni, vagy legalábbis számításba venni. A következtetéseket mindenki levonhatja magának.

Arról felesleges írnunk, hogy maga a Fury Road mekkora siker volt, hiszen nem elég, hogy Amerikában 154, a világ többi részén pedig 225 millió dollárig jutott el. Azonban nem csak az anyagi siker miatt emlegették sokan a filmet, hanem azért is, mert 10 Oscar-jelölést kapott, amikből hatot be is zsebelt. Érdekesség, hogy korábban egy Furiosa-előzményfilmet anime formájában is mérlegelni kezdtek, de abból a projektből nem lett semmi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #8
    Visszatérve az eredti felvetésre: "ekkora bevételek mellett anyagi siker nem lehetett". Ha ennek ellenkezőjét állítod, akkor vélemény is, meg vitaindító is :-D A nullszadó nem lehet cél egy stúdiónak sem, ha meg veszteséges a produkció, akkor a folytatás mindig veszélybe kerül. És Milleréktől visszakerült a franchise a Warner-hez, innentől meg a jóég tudja, mi lesz.
  • Blage7 #7
    Nem állt szándékomban vitatkozni, ezért kezdtem úgy hogy "szerintem", csupán a véleményemet mondtam el.
    Ha a film éppen elkerüli a nullszaldót vagy a veszteséget, akkor az még nem feltétlenül siker, de azt én személy szerint bukásnak sem nevezném, főleg ha mind a kritikai, mind pedig a közönség visszajelzés javarészt pozitív volt. Persze én is tudom hogy a stúdiók nem így gondolkodnak, nekik akkor siker egy film ha a fejesek mind be tudnak szerezni egy új aranybilit.
    A Hollywood Reporter-t nem olvastam, ha úgy van ahogy ők írják, akkor természetesen igazad van, bár én személy szerint sehol máshol nem olvastam azt, hogy ennyi vesztesége lenne a filmnek. De ahogy írtam a másik kommentemben, ha nem lesz folytatása a filmnek, akkor annak szerintem inkább lesz a WB meg George Miller közti herce-hurca az oka, semmint az hogy nem érné meg nekik pénzelni a projektet.
  • Ender Wiggin #6
    "a film nem nullszaldós vagy veszteséges volt"

    Még ha ez így is lenne, akkor sem hiszem vitatkoznod kéne azzal a kijelentésemmel, hogy "nem volt anyagi siker". Mert a nullszaldó vagy a veszteség elkerülése az nem siker. Vagy szerinted igen?

    Egyébként a Hollywood Reporter 20-40 milliós veszteséget kalkulált, tehát valóban nem lett nullszaldós :-D

    A streamelésből, dvdv-kből bruttó 55 millió még bejött, hogy ebből mennyi lehet a stúdióé, ki tudja? A tápláléklánc olyan hosszú, hogy néha meglepően kevés csorog vissza. Mindenkinek meg kell élni. Ezért is az alacsony költségvetés a megtérülés titka (általában).

    A nézők meg a kritikusok szerették, de az a siker egy másik dimenziója...
  • Csaba161 #5
    A studiók a amerikai bevétel kb. felét kapják meg, forrás: Box Offic Mojo...
    A külföldiből lényegesen kevesebbet, Kínából pedig gyakorlatilag nullát,
    mivel Kína csak akkor hajlandó ma már külföldi filmet forgalmazni, ha ők
    is beleszólhatnak a film készítésébe, cserébe a befektetett pénzükért pedig
    megkapják a Kínai forgalmazás jogát, amiből csak jogdíjat kell fizetniük
    a filmért Amerikába, ami elenyésző összege a kínai árbevételnek...
  • Blage7 #4
    Igen, igazad van, nyilván nem az összes pénz a stúdióhoz vándorol, a kommentem lényege az lett volna, hogy a film nem nullszaldós vagy veszteséges volt.
    Az hogy a folytatás eddig miért nem készült el, a bevételek és a díjak ellenére, az inkább a Warner Bros. meg George Miller közti pereskedés miatt lehet.
  • zetortraktor #3
    "200 millió dollár volt a költségvetés (marketinggel együtt), a mozikban 379 millió dollárt termelt, ez máris 179 millió dollár profit."

    Ezt szerintem csak poénból írtad, vagy komolyan azt gondolod, hogy az a profit, ha összeadod a gyártási+marketing költséget és kivonod a világbevételből. Szegény magyar mozik és szegény magyar forgalmazók elég nagy bajban lennének, ha a 2000 forint, amit befizetsz egy filmre, az egyenesen átutalásra kerülne a gyártó stúdió számlájára. És a színészek és filmesek sem örülnének, ha nem kapnak egy nagy sikerből pár tízmillió profitrészesedést.

    Egy film nagyon, nagyon ritkán hoz 200 millió fölötti profitot.
  • Blage7 #2
    Szerintem simán lehet mondani hogy anyagilag is sikeres volt.
    200 millió dollár volt a költségvetés (marketinggel együtt), a mozikban 379 millió dollárt termelt, ez máris 179 millió dollár profit. Ehhez még hozzá jönnek az otthoni kiadások bevételei, ami a the-numbers.com weboldal adatai alapján 55 millió dollár körül mozog.
    Szóval 200 millió dolláros költségvetésre jött 234 millió profit, vagyis a film árát kétszer is visszahozta. Nem egy Végjáték vagy Avatár féle kirobbanó siker, de attól még siker.
  • Ender Wiggin #1
    Ekkora bevételek mellett anyagi siker nem lehetett, mert baromi sokba került, úgyhogy tényleg felesleges a sikerről írni :-D