Balázs Richárd

Az űrben mérettetik meg az európai űrsikló prototípusa

Az űrrepülések legizgalmasabb részének tartják a kilövést, a pályára állítás azonban csak a kihívás egyik felét jelenti. A légkörbe történő visszatérés ugyanilyen bonyolult és akár halálos is lehet, ahogy azt a Columbia űrsikló szomorú esete példázza. Most az európai űrügynökség, az ESA 16 év után először készül a légköri belépés tesztelésére egy újszerű űrhajóval.

A gépet, az IXV-t (Intermediate eXperimental Vehicle, azaz Átmeneti Kísérleti Jármű) az olaszországi Torino egy külvárosi ipartelepén készítik fel első kilövésére, amire még az idén, a tervezet szerint októberben sor kerül. Sikere nagy fordulópontot jelentene Európa űrbeli szerepvállalásában. A légköri belépés a fejlett űrexpedíciók kulcsa, legyen az akár a kísérletek visszaszállítása a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), a Hold vagy a Mars kőzetmintáinak eljuttatása a Földre, vagy bármilyen emberi űrrepülés. "Ilyen technológia nélkül Európa soha nem juttathat embert az űrbe" - fogalmazott Giorgio Tumino, az IXV program vezetője.

Az ESA emberi űrrepülések terén Oroszországtól függ, és bár 1998-ban már sikerrel pályára állítottak és vissza is hoztak egy amerikai Apollo mintára készült űrkapszulát, a jármű nem repült többet, a projektet leállították.

Az IXV első pillantásra egy turcsi orrú NASA űrsiklónak tűnik szárnyak nélkül. Nem véletlen a koncepcióváltás, a kapszulák esetében ugyanis amint megkezdődött az ereszkedés már nem kontrollálható a leszállás helye. Ezzel szemben a NASA által alkalmazott űrsikló kialakítása miatt úgy képes leszállni, mint egy repülőgép, hátránya, hogy komplex és költséges volt. Az IXV a kettő keresztezése, egyfajta szárny nélküli repülőgép, amit "lifting body-nak" neveznek. "A lifting body-k hibridek" - mondta Tumino. "Rendelkeznek a kapszulák egyszerűségével, mivel nincs szárnyuk, teljesítményük azonban erősen közelíti a szárnyas járművekét"

Az olasz csarnokban elhelyezkedő, felkészítés alatt álló közel két tonnás, autó méretű űrjármű kikövezheti az utat Európa első független asztronauta küldetése előtt. Méreteinél fogva csupán egy kicsinyített prototípusról beszélünk, bár egy ember most is elférne benne, kipróbálását nem tanácsolja az ESA. Ehelyett két fontos technológiát fognak tesztelni az alkalmazásával, a hőpajzsot és két hátsó terelőlapot, melyek fel- és le mozgatásukkal manőverezhetőséget biztosítanak a gépnek. Októberre tervezett kilövését követően 412 kilométeres magasságot, nagyjából az ISS keringési magasságát fogja elérni, és szinte teljes egészében körül repüli a Földet, mielőtt visszatérne. A gép robotvezérlésű, folyamatosan korrigálva pályáját a Csendes-óceáni landolásra, ahol egy mentőhajó várja majd.


Ha a teszt sikerrel zárul, az ESA egy új űrjármű építésébe fog, ami kamatoztatja az IXV technológiáit. Még nem egyértelmű, hogyan fog kinézni az új eszköz, mindenesetre egy IXV-n alapuló űrrepülőgép, ami kifutópályára érkezik, nem vízre, beleillene a tervekbe és akár három éven belül meg is építhető, mondta Tumino. Eleinte nem emberi repülésre szánják, sokkal inkább műholdak karbantartására és súlytalansági kísérletek elvégzésére, utóbbi ezáltal jóval olcsóbbá válna, mint ha az ISS-en végeznék el.

Az IXV-t leginkább az amerikai X-37 űrrepülőhöz lehetne hasonlítani, az ESA azonban nem szán semmilyen katonai alkalmazást gépének, ami az utódra is érvényes marad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #2
    Igen, nekem is a kliper ugrott be róla.
  • kvp #1
    Ez az amit az oroszokkal a kliper utodjakent kezdtek el epiteni, csak ha jol ertem az oroszok valahol kimaradtak menet kozben.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Kliper