Hunter

Begyújtotta a hajtóműveit a SpaceShipTwo

Egyre közelebb kerülnek a megvalósításhoz a magán űrkirándulások és kutatási utazások. Hétfőn a Virgin Galactic szuborbitális repülőgépe, a SpaceShipTwo első alkalommal repült nem vitorlázó repülésben. Hajtóművei begyújtásával teljesítette első rakéta meghajtású próbarepülését a Mojave-sivatag fölött.

A kereskedelmi űrrepülőgép szokás szerint hordozó repülőgépére, a WhiteKnightTwo-ra csatolva kezdte meg repülését a dél-kaliforniai Mojave Légi- és Űrkikötőből, helyi idő szerint 14 óra 2 perckor. A páros körülbelül 14 kilométeres magasságig emelkedett, amikor a hordozógép eleresztette a SpaceShipTwo-t.

Néhány pillanattal később a tesztpilóták, Mark Stucky és Mike Alsbury beindították a rakétahajtóművet, ami látványos lángcsóvát kibocsátva elkezdte gyorsítani a gépet, megkezdve kapaszkodását a magasabb légrétegek felé. A hajtómű begyújtás 16 másodpercig tartott, így a SpaceShipTwo önerőből 16,7 kilométeres magasságig jutott, óránkénti 1470 kilométeres sebességre gyorsulva, átlépve a hangsebességet mielőtt megkezdte volna az ereszkedést.

A teljes próbarepülés körülbelül 10 percig tartott, majd egy sima leszállással ért véget a kiindulási pontként is szolgáló repülőtéren. "A mai szuperszonikus siker megnyitja az utat az űrrepülő saját hajtóművével történő repülési pályáinak gyors kiterjesztése előtt, mellyel az év végére elérhetővé válhat egy teljes űrrepülés" - olvasható a Virgin Galactic alapító Richard Branson állásfoglalásában. "Ma egy darabka történelmet írtunk és mindenkire nagyon büszke vagyok, aki részt vett ebben"

Az űrrepülés, vagy inkább űrugrás során a hajtóművek összesen 70 másodpercet fognak égni, hat utast és két pilótát juttatva el 100 kilométeres magasságba, a világűr nem hivatalos pereméig, ahol az utazók néhány percre megtapasztalhatják a súlytalanság élményét, mielőtt visszatérnének a Földre.


Jelenleg egy ülés 200.000 dollárba kerül, Branson reményei szerint azonban a magán űrrepülés rutinszerűvé válásával egyre olcsóbbá válhatnak ezek az utazások. "Ez egy nagy előrelépés" - mondta Alan Stern, egy magán Hold-expedíció, a Golden Spike alapítója, aki 2014 elején maga is tervez egy utazást a SpaceShipTwo-val. "A szuborbitális repülések forradalmasítani fogják az űr elérését a kutatók, oktatók és a magánszemélyek számára. Nagy változásokat fog hozni"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #60
    Mindig jókat lehet azért nevetni azon amikor az SG.hu törzsközönsége elmagyarázza egy bármilyen szakírónak, hogy ő az aki tök hülye a témához, tök mindegy aerodinamika, fizika vagy mozi. :D
    Valahogy még is a fikázott emberek írnak cikket vagy kérdezik meg tőlük a mozik mit vetítsenek. Nem is értem.
  • Molnibalage #59
    Én mindig korrekt vagyok. Most éppen jól láttad a dolgokat. Cifut is igazítottam már ki, pedig ő nagy átlagban elég ritkán téved.

    clio1616v is általában oltári marhaságokat ír, de tegnap a nagy szavazó topikban olyat írt, amivel kivételesen nagyon is egyetértettem.
  • NEXUS6 #58
    Hát, remélem nem veszed tőlem rossznéven, de köszönöm a korrektségedet!
  • NEXUS6 #57
    Jaaaaa, te neked is küldetéstudatod van, mint itten 1-2 embernek, hogy oszlatod a sötétséget, ugye? Ajjajajaj!
    De tudod, én az SG-t arra használom amire való, hogy szórakoztassam magamat, esetleg 1-2 másik emberkét akik vevők a hülyeségemre egy kvázi tudományos bulvár oldalon. Szorri, ha te vagy bárki a hsz-eimet ennél a szintnél komolyabban veszed. Bocsánat, én kérek elnézést!

    Téged meg nem kéne semmivel büntetni, mert úgy tűnik büntet téged a sors eléggé. Szal fogadd mélységes együttérzésemet!
    Riszpekt Bro!
    ;)
  • Molnibalage #56
    Bocs, de itten azért tévedsz. A X gépek közül csak az X-15 volt az, ami átlépte a 100 km-es magasságot, de azt sem túl sokszor tette és egy embert vit el, a pilótát. A mostani cucc meg arról szól, hogy több ember vinne fel 100 km fölé és nem olyan kockázati faktorral, amiben mondjuk az X-15 tesztpilótái dolgoztak...

    A tanulmány gép meg elég hülye kifejezés. Ezeket kísérleti / technológiai demonstrátoroknak szokás hívni.

    Ezen felül az X gépek nagy része B-29/52 bombázóról volt indítva, ebben azért hasonlóak, mert itt is egy másik gép viszi fel a "kis izmoskát".
  • bvalek #55
    Megnézném én hogy neked miféle müszaki végzettséged lehet, mert hogy a természettudományokhoz hót hülye vagy, azt az eddigi ténykedésed fényesen bizonyítja. Különben tojnék is rá, ha nem ezeknek a gyerekeknek írkálnád a baromságaidat erre a fórumra. Iskolás korúak félrevezetését agybajos elméletekkel minimum börtönnel kéne büntetni. És különben is, miért itt osztod az észt a szakterületedhez tartozó fórumok helyett? Lenéz a korosztályod, ezért két generációval fiatalabbak között keresed a "dicsöséget"? Nem beteg dolog ez egy kicsit?
  • NEXUS6 #54
    "A nagyok tanulmánygépeket már a 40-es években kezdtek építeni."

    Mire? A nagysebességű, 100 km magasságú repülésekre?
    Arra elég lesz az 50-es évek is Bucóka. De inkább később voltak ilyen aerodinamikai elvekre alapuló repülések.

    "Ami viszont engem foglalkoztat, hogy ha felmerülnek benned kérdések, akkor mi a fenének nem nézel utána? Google mire való, pornókeresönek, oszt kész?"
    Hát mindenki magából indul ki.

    "Fosod minden egyes cikk alá az agymenéseidet, ahelyett hogy tájékozódnál hogy úgy van-e, aztán kötekszel a hozzáértökkel. Jobb dolgod nincs?"
    Édesbogár, én már akkor foglalkoztam ezzel a témával, amikor te még csak édes álmok formájában léteztél, a net meg még abban a formában sem. De ha már itt tartunk, olyat akinek ez tényleg, hivatalosan is a szakmája lenne valamilyen formában magamon kívül nem igen látok itten.
    ;)
  • bvalek #53
    #51-esnek ment...
  • bvalek #52
    A nagyok tanulmánygépeket már a 40-es években kezdtek építeni. Ez a mai játékszer csak megismétli az akkori eredményeket. Ami pedig az erre való kommersz keresletet illeti, a nagy cégeknek amik százmilliárdos beszállói szerzödésekkel dobálóznak, ez az egész aprópénz, amiért nem érdemes lehajolni sem.

    Ami viszont engem foglalkoztat, hogy ha felmerülnek benned kérdések, akkor mi a fenének nem nézel utána? Google mire való, pornókeresönek, oszt kész? Fosod minden egyes cikk alá az agymenéseidet, ahelyett hogy tájékozódnál hogy úgy van-e, aztán kötekszel a hozzáértökkel. Jobb dolgod nincs?
  • NEXUS6 #51
    Nemmondod!;)
    Szövegértés!
    Először is az STS-t a 60-as években elkezdték fejleszteni, mint nagy teljesítményű, orbitális űrhajót, tehát megelőzte az X-prize-ra pályázó kis szöcskéket.

    Az "ilyen" alatt én ezt értettem, max valami pár ezer km hatótávolságú szuperszonikus/hiperszonikus bizniszdzset gépet.
    A különbség ugye olyan apróságokban van, hogy nem kell akkora tolóerő, mert nem kell orbitális pályára állni, plusz hővédő pajzs sem kell, mert nem kell az orbitális pályáról nagy sebességgel lejönni.

    Egyszerűbb technológia de egy ilyen kis gép jó kis tanulmány, evolúciós lépés lehetne a nagyobb méretű interkontinentális szuperszonikus gépekhez.
    Erre céloztam, hogy ezt a technikai fejlesztési lehetőséget, amire pedig úgy tűnik lenne egyfajta kereslet a nagy cégek kihagyják. Sajnos.