Dojcsák Dániel

Szeptem­berben jön a Sims 2 Éjszakák

Az Electronic Arts 2005 szeptemberében hozza forgalomba a The Sims 2, második kiegészítőjét, The Sims 2 Éjszakák címmel. Shanti Bergel, a játék producere, az új kiegészítő csomag legfőbb érdekességeit ismertette a Budapesten megrendezett sajtótájékoztató keretében, melyen szerkesztőségünk is részt vett.

Shanti Bergel, a The Sims 2 Nightlife producere az E3-ra készített demót mutatta be működés közben a sajtó képviselőinek. Habár úgy tűnt, már készközeli állapotban van a játék, Bergel mégis felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlesztés még most is tart, ami további újdonságokat jelenthet.

A sajtótájékoztató aktualitása nemcsak a Nightlife bemutatásra kész állapota volt, hanem az a tény is, hogy a Sims sorozat most ünnepli 5. születésnapját. Ez a 2000-es megjelenés óta 45 millió eladott példányt jelent, amiből a második rész és kiegészítője 5 millió példány. A Simek, azaz a virtuális világ lakóinak életét végig kísérő játék a megjelenés óta szinte minden évben vezette az eladási listákat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A most ismertetett új kiegészítő csomag, a The Sims 2 Éjszakák számos újabb lehetőséget kínál karaktereink életének változatosabbá tételéhez. Hőseink kedvükre válogathatnak a különböző szórakozási lehetőség között és meglátogathatják a város legmenőbb helyeit. Eközben persze ismeretségeket köthetnek újabb Simekkel, amiből könnyen szövődhetnek apró kis románcok vagy akár életre szóló szerelmek is. Shanti Bergel kérdésünkre elmondta, hogy ugyan a Sims Éjszakák a Sims Egyetemhez hasonlóan a huszonévesekre jellemző életmódot modellezi, de számos olyan rész is szerepel benne, ami akár fiatalabb, akár idősebb játékosok számára is szórakoztató lehet. Ilyen a teljes értékű vacsora modell, ahol akár partnerünk tányérjából is ehetünk, vagy vízzel locsolhatnak nyakon minket ha túl pofátlanok vagyunk.

Ezek ellenére bizonyára mégis a fiatal szíveket fogja meghódítani a játék, bizonyítja ezt a két meghívott vendég, Ganxta Zolee és Soma története is. Előbbi figurája egy korábbi epizódhoz kapcsolódóan került be a játékba, így a rajongók kipróbálhatták milyen egy rapsztár élete. A zenész úgy nyilatkozott, ő maga nem játszik PC-s játékokkal, viszont 10 éves unokahúga azonnal lecsapott a tiszteletpéldányra és nyúzta is jó ideig. Soma pedig lánya révén került kapcsolatba a játékkal, hisz a képünkön is szereplő tini szintén Sims-lázban ég barátnőjével együtt. A sajtótájékoztatón kihelyezett konzolokra is azonnal lecsaptak és birtokba vették az új kiegészítőt - igaz a továbbjátszáshoz nekik is szeptemberig kell várniuk.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A kiegészítő újdonságai közül a legfontosabb, hogy 125 új, főleg a bulizással kapcsolatos tárgy került be a játékba, illetve innentől kezdve autót is használhatnak a Simek. Kérdésre válaszolva Bergel elmondta, hogy jó ideje igény mutatkozott erre a funkcióra, de az alapjáték készítésekor elfeledkeztek erről, így komoly technikai kihívást jelentett a grafikai motorba behelyezni ilyen méretű mozgó tárgyat.

Érdekes információ, hogy a párkapcsolatok építésénél a fejlesztők úgy vélekednek, hogy a lehető legnagyobb teret kell a játékosnak engedni ahhoz, hogy a valóságban is elérhető szituációkat létrehozhassák, ezért nem kizárt az sem, hogy valaki homoszexuális kapcsolatot létesítsen. Valószínűleg ez nem egyszerű, de akinek igénye van rá, megteheti ezt is, hiszen az új kiegészítő célja az élménykeresés, azoknak pedig ugye nem lehet határt szabni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Goth #14
    Hát kiről is tennének be egy játékhírbe képeket , ha nem ilyen kockafejű faszokról.
  • Goth #13
    sátáp, wow rulzah
  • aDannyBoy #12
    a wow legalább nem akar valóságosnak tűnni :) Bár sokkal rosszabb, mivel online
  • Cactus #11
    Gondolj bele...
    Ott vagy a játékban, a 100 nő közül csak 15 néz ki jól alakra, és akkor még nem is beszéltem szőke/barna/fekete/vörös/hupilila/stb. hajúakra. Gondolj bele, te hobbiból 150kg+ nőket szednél fel? Nem hiszem.
    A reálitásokról meg annyit, hogy élj a valóságban, ha arra vagy kíváncsi :D
  • Slartibartfast #9
    Ez a játék bmeg a rákattanás csúcsa, a WoW-val együtt. Jól van, mert amíg disztingválni tudsz a játékbeli és az életbeni preferenciák között, addig OK, de a célközönség pont az, aki nem tud és nem is akar.
    Mellesleg tetszik, hogy mindenki zsírmenö, atomlaza, minden csaj bombázó és senki sincs elhízva. Csak a realitások terén.
  • aDannyBoy #8
    olvasd el a cikket :)
  • aDannyBoy #7
    Nightlifeból is lesz/van magyar
  • OliApa #6
    DVD-n!
  • onimusha #5
    állítólag itthon is rekord jól fogy a sims 2 annyira, hog ynemrég kiadták magyarul is, ami ritka hány magyar EA játékkal találkoztunk ?
  • FTeR #4
    mi volt ez a bp-i bemutató és mit keresett ott a gangszta meg a soma?