JohnnyCage

Nem aratott osztatlan sikert a The Sims Online

Az Electronic Arts vezetői szerint a The Sims Online-t egyelőre jóval kevesebb játékos vásárolta meg, mint a társaság korábban várta.

Mint az Electronic Arts egyik képviselője a társaság szerdai konferenciáján elmondta, a tavaly december 17-ei kiadás óta mintegy 82 ezer játékos vásárolta meg a The Sims online változatát. A játékkiadó korábban 200 ezer előfizetőre számított a március 30-ával végződő költségvetési évében.

Az emberek mindennapos életét bemutató játék eredeti változata óriási sikert aratott, és ezidáig mintegy 8 millió példányban kelt el. Az Electronic Arts hasonló sikereket remélt az online verziótól is, amelyet megvásárolva a játékosoknak azonban még egy 10 dolláros havidíjú online játékszolgáltatásra is elő kell fizetniük az internetes tartalmak eléréséhez.

Játékipari megfigyelők szerint az Electronic Arts mintegy tesztnek szánta a The Sims Online-t annak megállapítása céljából, hogy a szerepjátékok uralta területen egy áltagfelhasználóknak szánt játék is meg állja-e a helyét. A társaságon belül a lépést egy próbálkozásnak látják a veszteséges EA.com bevételeinek növelésére.


A Sims Online virtuális táncterén beszélgető játékosok

"Az eddigi eredmény kiábrándító" - állítják a játékkiadó vezetői. Az online verzió jelenleg az NPD Funworld heti játék toplistájának alján tartózkodik, több régebbi játék, például a The Sims eredeti változatai mögött kullogva. Az EA vezetői a kereslet fellendítése érdekében több lépést kívánnak tenni. Ezek egyike a játék árának 49 dollárról 39 dollárra csökkentése, de kiegészítések megjelenése is várható.

"Azt szerettük volna, ha már a kiadáskor több tartalmat érhettek volna el a játékosok" - mondta John Riccitiello, a társaság műveleti igazgatója. "A jelek szerint rosszul mértük fel a játékosok elvárásait. A jövőben azonban mindenképp azt szeretnénk, ha az online modell sikeres lenne."

A The Sims Online gyenge eladásai ellenére a társaság rekordbevételt, illetve rekordnyereséget ért el a tavalyi év végéig tartó negyedévében. A kiadó nyeresége a karácsonyi vásárlószezont is magába foglaló időszakban mintegy 250,22 millió dollár volt 1,23 milliárd dollár teljes bevétel mellett, amely az egy évvel korábbi 132,29 millió dollár közel kétszerese. 2001 negyedik naptári negyedévében a cég bevétele 833 millió dollár volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Renesans #7
    hogyérted????


    bár már értem hogy
  • Chappy #6
    az a baj vele, hogy nem tudod letölteni, kiírni, mert havonta 10 dolcsi, és ha nem az eredetivel játszol, begbütetnek!
  • zippofcy #5
    Masnak is van izlese?
  • ThePartyFace #1
    A The Sims egy zsenialis otlet volt, de ez hanyadik bor is? Ennyire azert nem jo!