SG.hu

Kézilabda méretű háztartási robotot mutatott be a Samsung

A Samsung intelligens otthoni társnak nevezi guruló okoshangszóróját, melybe projektort is építettek.

A CES 2020-on jelent meg először a Samsung egyik furcsa kis projektje, a "Ballie". Ez egy aranyos kis golyó, amely a ház körül gurult, kamerafelvételeket közvetített, és vándorló okoshangszóróként működött. A 2020-as verzió akár egy Star Wars-film forgatásán is otthonosan mozgott volna, hiszen ez egy gömbdroid volt, ahol a kerekek a gömb alakú testbe voltak integrálva. Most, a CES 2024-en a Ballie új dizájnnal tért vissza, mely továbbra is csak egy koncepciómasina, ami a sorozatgyártásig még jelentős módosításokon esik át, de már most sokat vesztett a prototípus vonzerejéből.

A 2024-es szerkezet nem egy gömbdroid, hanem egy három kerékre szerelt gömb, ami lényegében ugyanúgy tud mozogni, mint egy robotporszívó. Az új Ballie nagyobb is, teniszlabda méretről körülbelül kézilabda nagyságúra nőtt, és most már két kézzel kell felemelni. A nagyobb testbe nagyobb akkumulátor fér, és már egy projektor is helyet kapott benne. A gömbtest oldalai rögzítettek, oda vannak szerelve a kerekek, de a gömb közepe továbbra is felfelé vagy lefelé forog. Elején öt ablak van, a nagy középső téglalap a projektor, a bal és a jobb oldalra pedig egy-egy kamera került, ami sztereó látást biztosít a robotnak. A másik két szenzor funkciója még ismeretlen. A hátoldalán van a hangszóró és a robotporszívókon az az autonóm dokkoláshoz és töltéshez használt érzékelők, de egyértelmű portok, csatlakozók vagy dokkoló nélkül. A tetején van egy felpattintható korong, valószínűleg a navigációhoz szükséges lidar.


Képes az intelligens hangszórókhoz hasonlóan hangutasítások fogadására, az okosotthon vezérlésére, távoli kamerához való hozzáférésre, személyek felismerésére, otthoni navigációra és különböző kivetítőfunkciókra. A Ballie két lencsés projektora a padlóra, a falra vagy a mennyezetre irányítható. Videókat és videohívásokat jeleníthet meg, tükrözhet egy Samsung Galaxy telefont, vagy működhet egy közeli PC vagy egy Samsung Dex kijelzőjeként. A projektor 1080p felbontású, és két-három óra folyamatos használatra elegendő energiával rendelkezik. A kis otthoni projektorok piaca elég szűk, mert fényerejük gyenge, ezért csak sötétben, megvilágítás nélküli helyeken működnek jól. A videóban az látszik, hogy a tulajdonosok valósághűen, sötétben használják.

Bár a robotot nagyrészt hangutasításos iránytásra tervezték, lehetőség lesz arra is, hogy szöveges üzenetben küldjünk kéréseket, ha éppen nem vagyunk otthon, Ballie pedig egy chatbot segítségével válaszol. A Samsung úgy építette meg, hogy reagáljon a háztartás tagjainak jelenlétére. Képes például automatikusan bekapcsolni a csatlakoztatott lámpákat és - egy infravörös adó segítségével - a nem intelligens eszközöket, például a légkondicionálót.

A Samsung bemutatója azzal a kéréssel zárult, hogy "hozza haza új társát". Kang-il Chung, a Samsung alelnöke, a vállalat jövőtervezési csoportjának vezetője elmondta: "Ahogy a dolgok haladnak, nem látok nagy problémát abban, hogy elérjük a célunkat, és még ebben az évben piacra dobjuk". Ballie az Amazon által két éve bemutatott, de még mindig csak korlátozottan kapható 1600 dollárba kerülő Astro robotjával fog harcolni egy születőben lévő piacon. A termék néhány kulcsfontosságú részletét, köztük az árát még nem véglegesítették, a Samsung azonban kizárta, hogy előfizetési díjat kelljen fizetni a robot teljes szolgáltatáscsomagjához való hozzáférésért. Chung szerint rengeteg olyan készülék és kütyü, amelyre most támaszkodunk, 10 évvel ezelőtt még nem volt része az életünknek. "A kérdés az, hogy mi fog elterjedni? Mit fogunk természetesnek venni a következő 10 évben? Az otthoni robotok, remélem, ezek közé tartoznak majd."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!