Gyurkity Péter

Március közepén jön az LG G Flex 2

A Dél-Koreában már kapható készülék március közepén jelenik meg a globális színtéren.

Az elmúlt hetekben olvashattunk már a G Flex 2 megjelenéséről, a telefon pontos, végleges specifikációjáról, mint ahogy arról is, hogy a gyártó LG szerint a hajlítható megoldásoktól még évekre vagyunk, elsősorban a kiemelkedően magas költségek miatt. Most jelezték, hogy néhány napon belül a globális piacon is elérhetővé válik a második hajlított példány.

A G Flex 2 természetesen az eredetileg megjelent okostelefon közvetlen utódaként fut be, mégpedig március 13-án. Ezen a napon az Egyesült Államok mellett több európai országban, így például Németországban, Franciaországban, illetve az Egyesült Királyságban is felbukkan a fejlesztés, de erről Hong Kong, valamint Szingapúr sem marad le. Nem véletlenül alakult így, hiszen az MWC március 5-én ér véget, a rendezvényen természetesen az LG is jelen lesz, ahol igyekeznek majd minél nagyobb felhajtást kelteni a készülék körül, hogy meglegyen a kellő vásárlói igény, mire valóban befutnak az első példányok.


A telefon egyébként a vállalat első olyan megoldása, amely már az új Snapdragon 810 chipre, vagyis a 64 bites architektúrára és 8 magra épül. Ehhez a képekről és az elődről jól ismert hajlított kivitel társul, de megtalálható lesz itt a szintén az első generáció által bemutatott önjavító hátlap is. A specifikáció listáján emellett egy 5,5 hüvelykes, 1080p felbontást támogató érintőképernyő, 3 GB RAM, egy hátoldali 13 megapixeles kamera, egy kereken 3000 mAh-s, gyorsan feltölthető akkumulátor, valamint az Android 5.0 Lollipop szerepel, annak minden újításával. A további részletek a fenti linken is megtalálhatók, így nem sok kérdés maradt a megjelenés időpontjáig.

A kereskedelmi ár sajnos ezek közé tartozik, így azt majd csak némileg később ismerhetjük meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!