Gyurkity Péter

Samsung: csalnak az nVidia benchmarkjai

A Samsung is pert indított riválisa ellen, a szabadalmak megsértése mellett csalással vádolva őket.

Az nVidia még szeptember elején indította el a bírósági ütközetek újabb fejezetét, miután a Samsung megtagadta az általuk követelt licencdíjak megfizetését. Akkor ők a dél-koreai gyártó mellett a Qualcomm tevékenységét is problémásnak vélték, mindkét céget szabadalomsértéssel vádolták meg, és a kártérítés mellett azt is követelték, hogy az Egyesült Államokban tiltsák be a Samsung azon termékeinek forgalmazását, amelyek a Qualcomm Adreno, az ARM Mali, illetve a Power VR grafikus vezérlőkre támaszkodnak.

A Samsung most maga is pert indított riválisa ellen, szintén szabadalomsértésre hivatkozva, a beadványban hat ilyen szabadalmat jelölve meg. A Velocity Micro nevű PC-gyártó esetében (az nVidia grafikus kártyáinak felhasználása révén) állításuk szerint két ilyen szabadalom jogtalan felhasználása merül fel, az nVidiával kapcsolatban azonban azt is megemlítik, hogy a cég tudatosan félrevezette a vásárlókat, miután a Shield tábla kapcsán olyan benchmark eredményeket közölt, amelyek nem feleltek meg a valóságnak.

Az nVidia az említett kimutatásokban azt igyekezett bizonyítani, hogy a Shield által alkalmazott Tegra K1 processzor teljesítményével maga mögé utasítja a Samsung által kifejlesztett Exynos 5433 chipet, amely többek között a Galaxy Note 4 egyes variánsaiban jut főszerephez. A rivális természetesen rögtön visszautasította a vádat, kiemelve, hogy az okostelefont és a táblát összehasonlító benchmarkokat fair és tisztességes módon futtatták le, ezt semmilyen kritika nem érheti, mivel az eredeti csomagolásból való kibontást követően egyik készülék esetében sem került sor azok módosítására. A vád maga elsősorban azért érdekes, mert korábban éppen a Samsung trükkjei világítottak rá a szegmensben elterjedt gyakorlatra, amely a hordozható eszközök teljesítményét igyekezett felsrófolni, félrevezetve a vásárlókat.

A most induló per hónapokig, sőt akár évekig is eltarthat, már amennyiben a két fél nem tud valamilyen egyezségre jutni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • yesname #5
    Visszanyal a fagyi. Helyes... és jogos. Szívják csak meg minél jobban. Ingyen pénzt akartak, most lehet Ők fognak nagyot esni.
  • Szefmester #4
    Csak nem csalt az NV? Meg sem lepődök. (mondjuk ezt bármely cégről írhatták volna)
    Már látom egyébként a védekezésüket. Ujjal mutogatás a másikra: Ő is csalt! És addig terelnek míg végül a másik lesz a gonosz szemét csaló.
  • HussarF #3
    Ennyi:
    http://blogs.nvidia.com/wp-content/uploads/2014/11/LargeShannonSlide.jpg
  • fade2black #1
    hogy van pofája samsungnak
    http://hexus.net/mobile/news/general/58389-samsungs-galaxy-s4-features-benchmarkbooster/