Gyurkity Péter

Leváltaná a TouchWiz felületet a Samsung

Erre utalnak egyes dokumentumok és a külső források által megszellőztetett ábrák.

A Samsung különböző hordozható készülékei, valamint az azokon futó TouchWiz kezelőfelület népszerűségéhez nem fér kétség, ám ez utóbbit számos kritika érte az elmúlt években, különös tekintettel a felhasználói élmény minőségére, a vezérlés könnyed és egyszerű, valamint egyben hatékony mivoltára. A gyártó titokban ennek leváltására készülhet.

A cég nem is olyan rég, még a tavaly folyamán, Dél-Koreában, az ottani szabadalmi hivatalhoz nyújtotta be kérelmét egy új felület levédése érdekében. A részletes dokumentumból kiderül, hogy ez utóbbi Iconic UX néven láthat majd napvilágot, és éppen a vezérlést illetően tartalmaz majd fontos változásokat, már amennyiben menet közben nem kerül sor további módosításokra. Ezek egyike az alkalmazások közötti váltogatás megújítása, mivel menet közben tudnánk fel- és lefelé simítani, az egymás mellett elhelyezkedő, aktuálisan megnyitott alkalmazások felületét minimalizálva vagy nagyobbra nyitni.


Külső források is megszellőztették a fontosabb részleteket, mégpedig több ábrával kiegészítve azokat, hogy még szemléletesebbé tegyék a várható változásokat. Az eredetileg márciusban elküldött beadványról így csak most tudhattuk meg, hogy pontosan miről is szól, ezek alapján pedig az új kezelőfelület leginkább a cég Magazine UX fejlesztésére hajaz, bár azt még nem tudni, hogy a kettő között van-e komolyabb átfedés. Arról sem esett szó, hogy az Iconic UX mely készülékeken láthat napvilágot, illetve hogy erre milyen menetrend szerint kerülne sor.

Az egyelőre koncepcióként létező felület néhány hónapon belül realitássá válhat, ám itt még türelemre lesz szükségük azoknak, akik szívesen megszabadulnának a TouchWiztől.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • matatom #5
    Az egyedüli dolog, ami még a Samsunghoz köt, az a Note készülékek ceruzája, és a jegyzetelés, rajzolás lehetősége. Nem is értem miért nem hoz ki több gyártó ilyen megoldást.
  • ntom #4
    2 évig szenvedtem a saját romjukkal egy galaxy s3-ba zárva. Amikor 10(!) mp-ig le volt fagyva az egész ui a wifi bekapcs + chrome indítás után, legszívesebben falhoz vágtam volna az egészet. Benchmarkban hozta a papírformát, kb. ennyiből tudtam, hogy nem vágtak át a T-nél.
    Miután lejárt a garancia, rápakoltam egy cyanogenmodot, és láss csodát! A felület reszponzív, és kb. 3 hetente kapom rá a frissítéseket.
    A "samsung" névért (+ a csodás t-mobile csomagért, mint valutaváltó, tv műsor és tsai) nem fizetek még egyszer pluszban egy ötvenest, az biztos.
  • BrockSamson #3
    Minden androidos eszkozomon elso dolgom egy custom launcher telepitese. Szoval csinalnak, amit akarnak...
  • CairoJack #2
    Én örülnék neki, ha megszabadulnának a TW-tól, de rögtön felmerült bennem a kérdés, hogy vajon az új felületnek elég lesz-e 16 giga RAM! - Irónia off
  • Gabbbbbbbbbbbb #1
    A vázlatokat elnézve csöbörből vödörbe :-). Nembaj, ha megoldja a Samsung, hogy ne legyen bugos a google now launcher Samsung telefonokon akkor belefér.