Gyurkity Péter

Jön a WP-t futtató HTC One M8

Néhány napon belül bemutatkozhat a HTC Windows Phone alá szánt zászlóshajója.

A hónap elején beszámoltunk arról, hogy a HTC a közeljövőben piacra dobná a HTC One M8 Windows Phone operációs rendszert futtató változatát, ám akkor a Voice over LTE (VoLTE) mellett nem sok egyéb részlet derült ki az eredeti hírből. Most részletes hardveres lista és néhány további érdekesség bukkant fel.

Ebből megtudhatjuk, hogy a HTC és Verizon New York-ban tartja majd meg fontos közös bemutatóját, mégpedig augusztus 19-én. Ezen nagy valószínűséggel ismertetik a régi-új készüléket, amelynek legfőbb érdekessége természetesen az alternatív szoftver támogatása lesz. A külső ugyanis szinte teljesen megegyezik az eredeti, Android szoftvert futtató példányéval, itt nagy eltérésre nem számíthatunk, mi több, itt is elérhető lesz a Dot View néven szintén korábban piacra dobott tok támogatása is, mégpedig a Cortana ehhez illeszkedő integrálásával – a tokkal akár csukott állapotban is vezérelhetjük a telefont.

A részletes hardveres listán a Windows Phone 8.1 szerepel az első helyen, ezt egy 2,3 GHz-en futó négymagos Snapdragon 801 chip, egy kereken 5 hüvelykes Super LCD3 (Corning Gorilla Glass 3) Full HD érintőképernyő, 441 ppi pixelsűrűség, 2 GB RAM, egy alapesetben 32 GB-os, a microSD révén azonban további 128 GB-tal bővíthető belső tároló, egy HTC UltraPixel hátoldali és egy 5 megapixeles elülső kamera, nano-SIM, valamint egy 2600 mAh-s akkumulátor egészíti ki. A készülék pontos fizikai mérete 36 x 70,6 x 9,35 mm, súlya 160 gramm, a szoftveres oldalon pedig olyan alkalmazások lesznek elérhetők, mint például az U-Focus, amely a Nokia Re-Focus adaptálása, a felvételek fókuszának utólagos módosítása érdekében.

Ahogy azt említettük, az első körben az amerikai Verizon kapja meg az okostelefont, ezt remélhetőleg belátható időn belül követi majd az európai debütálás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #4
    Hat ha lehet ra windows XP-t telepiteni, akkor johet, mert ez a windows 8 nagyon bena.
  • tomboy013 #3
    Igen, egyet tudok érteni haveroddal, egy mezei felhasználónak sokkal jobb választás a WP mint a droid.
    De hogy a cikkhez is hozzászóljak. Esélye sincs a 930-cal szemben ennek a telefonnak, pláne, hogy a HTC szokása szerint a plafonba tolja fel az árakat.
  • Macropus Rufus #2
    haveromnál kipróbáltam ezt a WP8-at és egészen szimpatikusnak tűnik elsőre.
    A páromnak androidos vasa van. Azt már ismerem. És meg vagyok döbbenve, hogy egy linux alapú rendszert, hogy lehet így elbaszni. A biznic mindenek elöt.
    A WP8-al kapcsolatosan csak a haverom beszámolójára hagyatkozhatok, ő elmondása szerint jobb mint az android volt.
  • CairoJack #1
    Nincs még elég baja a HTC-nek, mindenképpen kell még nekik egy bukó projekt?