HENT hírlevél

Máris módosítják az orosz kalózkodás elleni törvényt

Az orosz kormánypárt egyik képviselője olyan indítványt nyújtott be a Dumának, amely kiterjesztené az augusztustól hatályos kalózkodás elleni törvény hatályát az interneten megjelenő zeneművekre, irodalmi alkotásokra, valamint a szoftverekre is.

Az augusztusban hatályba lépett törvény csak a filmekre és tévéműsorokra vonatkozik, és lehetővé teszi a szerzői jogi jogosultak számára, hogy bíróság előtt kérjék a szerzői jogot sértő tartalmat közzétevő oldal blokkolását, amennyiben az a kifogásolt tartalmat a bíróság elrendelése ellenére sem távolítja el. A jogszabály mindössze pár hetes alkalmazása során már 39 ilyen kérelmet nyújtottak be a kizárólagos illetékességgel bíró moszkvai városi bírósághoz. Az új előterjesztéssel kibővítenék a jogszabály alkalmazási körét a zenei és irodalmi művekkel és a szoftverekkel. A jogszabálytervezet fontos eleme, hogy a jövőben a szerzői jogi jogosultaknak48 órás haladékot kell adni a jogsértő oldalak gazdáinak a kifogásolt tartalmak eltávolítására, mielőtt a bírósághoz fordulnának, ezzel próbálják megelőzni a bíróság túlzott leterhelését.

A Moscow News ugyanakkor megjegyzi, hogy a kalózkodás visszaszorítása nem népszerű az orosz közvéleményben. A világhálón már több mint 100 ezren csatlakoztak a jogszabály megsemmisítését szorgalmazó online petícióhoz. A Duma azonban várhatóan ennek ellenére is elfogadja majd a javaslatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!