Szekeres Viktor

Bitang jó scifi lesz az Arrival - legalábbis az új, hosszú előzetes alapján

Megérkezett az Arrival teljes előzetese.

Már pár napja is volt miért örülnünk, amikor láthattuk az Arrival teaserét, a mostani előzetes után viszont instant nézőssé lépett előre Denis Villeneuve új filmje. A film magyarországi premierjéről még nincs hivatalos hír, de azt már tudni, hogy szeptember másodikán a Velencei Filmfesztiválon kerül először bemutatásra, majd Amerikában november 11-től lesz látható. A filmnek az Almost Christmas című komédiával, a Billy Lynn's Long Halftime Walk című Vin Diesel-filmmel és a Shut In című Naomi Watts-thrillerrel kell majd megküzdenie a nézőkért.


A Paramount Pictures filmjének főszereplője Amy Adams lesz, partnerei olyan színészek, mint Jeremy Renner, Forest Whitaker és Michael Stuhlbarg. A forgatókönyvet Eric Heisserer írta Ted Chiang 1998-as regénye, a Story of Your Life alapján. Heisserer korábbi mozifilmes munkái között olyan filmek szkriptjei vannak, mint a Rémálom az Elm utcában feldolgozása, a Végső állomás 5, az új A dolog, az Órák, illetve az idei év sikerhorrorja, az Amikor kialszik a fény. Következő munkája a Tom Cruise-féle Van Helsing lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bdzsana #7
    Hát nem tudom, nekem elég sablonnak tűnik. De nagyon örülnék ha tévednék, mert a témát szeretem.
  • NEXUS6 #6
    Szerintem a Sicarió első félórája elég realistásos lett, annyira jó, amennyire xar az utolsó félóra. Ha itt is ez a "felizgatjuk a nézőt, majd egy elbaxással otthagyjuk" eljárás lesz, akkor biztos nem nézem meg.
  • KoLaMan #5
    A filmről akkor - ha majd láttam (Sci-Fi barátként tuti megnézem).
    Hanem elgondolkodtat kedvenc kritikusunk hozzáállása.
    "...a mostani előzetes után viszont instant nézőssé lépett előre... " Ne már... Szar sem derül ki belőle (nagyon helyesen), legkevésbé az, hogy minőségileg milyen lesz. Max a témát veti fel, hogy be lehessen lőni, hogy miről szól. De Ő már gyakorlatilag dicséri (akárcsak a múlt heti teaser után). Komolyan nem értem.
    (csak zárójelben , és halkan mondom, ha ez is olyan magas "művészi" színvonalat képvisel majd, mint a Sicario; na gondolom az lesz majd kritikusunk álma - nekem meg a rémálmom)
  • NEXUS6 #4
    Ha meg a németek, akkor ezek migránsok lennének, akiket jól be kell fogadni, a filmben elsősorban Amy Adamsnek! XD

    Amúgy jó kis film lesz ez, a forgatókönyvíró csak elbaxott horrorokat írt, szal a sok üresjáratot megszakítja majd egy-egy hegedűfelvinnyogásra meglibbenő függöny, meg a szereplők mögött sejtelmesen elszálló füstpamacs.

    Szal alig várom már, hogy .... kijöjjön DVD-n (mert akkor valaki felrakja jobb minőségben). ;)
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2016.08.17. 15:03:23
  • Cyberdog #3
    S Amerika a csodás és a bátrak hazája, amely jön és megmenti a világot. :)

    De mondjuk ezt, nem is igazán tudom a szemükre vetni... hisz ha az oroszok készítették volna a filmet, most ők mentenék meg a világot. :)))
    Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2016.08.17. 14:26:20
  • Cyberdog #2
    "...Rémálom az Elm utcában feldolgozása..."
    Na az egy elcseszett egy feldolgozás lett.
    A sorozat gyerekgyilkos Freddy Kruger-ből, csináltak egy pedofilt.
    Hogy az igazi Freddy kísértse a remake készítőit álmukban!
  • NEXUS6 #1
    Őöööö, lehet hogy jó lesz, de kb a szályfáj csenöl valamelyik jobb tvfilmjének a szintjén áll. Sok duma, kevés akció, némi családi konfliktus, végén valami nagy tanulság. Úgy mint a szeretet mindent legyőz, egységben az erő, a nyugati nemzetek tehetnek mindenről, belül minden ember jó ....