Szekeres Viktor

Kevin Spacey lesz Winston Chrurchill

Úgy tűnik, hogy Kevin Spacey megcéloz egy újabb Oscart. Ezúttal Winston Churchill bőrébe bújva.

A The Hollywood Report információi szerint Kevin Spacey alakíthatja Winston Churchill, volt brit miniszterelnököt a Captain of the Gate című, nemsokára forgatásra kerülő életrajzi filmben. A projektet a Sierra/Affinity készíti a StudioCanal tőkéjének bevonásával Ben Kaplan forgatókönyvéből. Az, hogy ki rendezheti a filmet, még nem ismert, jelenleg is tart a keresés, s épp ezért egyelőre még hivatalos premierdátummal sem rendelkezik az alkotás. (Pedig ez utóbbiból az is kiderülhetne, hogy vajon olyan alapanyag van-e a producerek kezében, mely a díjszezonra is megfelelő lehet.)

Churchillt két alkalommal is megválasztották Nagy-Britannia miniszterelnökének (érdekes módon nem egymást követő ciklusokban). Első miniszterelnöksége arra az időszakra esett, amikor a britek is részt vettek a II. világháborúban. A tervek szerint a film leginkább a felemelkedés és a hatalomra kerülés időszakára koncentrálna. Addig is Kevin Spacey-t a Kártyavár (House of Cards) című Netflix-sorozatban láthatjuk viszont, valamint a november végén bemutatásra kerülő Förtelmes főnökök 2-ben,

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!