Szekeres Viktor

Itt a Diana hercegnő-mozifilm új előzetese

Úgy tűnik, hogy mostanság majd minden évben kapunk egy ismert brit személyiségről szóló kvázi életrajzi filmet. Idén Diana hercegnőre került a sor.

Korábban már láthattunk egy kedvcsináló jellegű teasert a Diana hercegnőről szóló Diana című filmhez, most pedig megnézhetjük végre a teljes előzetest is. A film a kilencvenes évek egyik legismertebb alakjáról, a walesi hercegnőről, illetve az ő utolsó két évéről fog szólni. A Diana amerikai premierjéről még nincs hír, de minket ez nem érint, hiszen az Angliában szeptember 20-án bemutatásra kerülő filmet itthon már 19-től megnézhetjük.


A film címszereplője Naomi Watts lesz, szeretőjét pedig Naveen Andrews fogja alakítani. A rendező nem más lesz, mint az az Oliver Hirschbiegel, aki előbb A kísérlettel robbant be a köztudatba, majd 9 éve A bukás - Hitler utolsó napjai elkészítésével meg is szilárdította ott a helyét. Más kérdés, hogy azóta sem a hollywoodi próbálkozása (Invázió), sem az angol filmje (Öt perc mennyország) nem volt túl emlékezetes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    Kérdem én: hogy szilárdíthatja meg valaki a helyét a köztudatban úgy egy filmmel, hogy utána 9 évig semmi érdemlegeset nem készít? Ő nem egy George Lucas, hogy az Americai graffiti és a THX1138 után megrendezi a Csillagok háborúját, utána 20 évig semmit, és mégis mindenki tudja, ki ő. Mert azért a többség, aki nem olvas filmes dolgokat, kevésbé kapcsolja össze pl. az Indiana Jones-szal.

    És még egy fölösleges életrajzi film, meglepett volna, ha a fiatalkoráról, a gyerekszülésről, nevelésről, házaséletéről szól, és nem a válásról, meg a haláláról. Amúgy túlértékelt celeb, aki meghalt autóbalesetben, van ilyen.