Gyurkity Péter

Elkelhet a BlackBerry

A cég kapcsán ismét közelgő felvásárlásról szólnak a pletykák, a Microsoft az esélyes.

A BlackBerry utóbbi években mutatott teljesítménye nem sok okod az örömre, legalábbis a cégen belül, bár a tavalyi utolsó pénzügyi negyedévben (amely decembertől idén februárig tartott) hosszú idő után ismét pozitív eredményről számolhattak be. Ez sem akadályozta meg azonban, hogy újabb hírek kapjanak szárnyra a felvásárlásról.

Szokásához híven iparági forrásokra hivatkozva ír a tajvani DigiTimes az esetleges akvizícióról, amelynek elkövetője jó eséllyel a Microsoft lehet. Mivel a BlackBerry az utóbbi időben inkább a szoftveres fejlesztésekre koncentrál (így például az azonnali üzenetküldő szolgáltatásra, amely jó ideje népszerűbb a saját okostelefonoknál, bár azért új készülékekből sincs hiány), a kanadai vállalat megszerzése jól illeszkedne a meglévő portfólióba, míg az autók (Internet of Vehicles), a kommunikációs szektor, valamint a szabadalmak szempontjából kifejezetten kedvező lenne számukra a lépés.

A potenciális felvásárlók listáján jelenik azonban meg több kínai gyártó is, itt a Huawei, az utóbbi időben nagyon jól teljesítő Xiaomi, valamint a Lenovo neve is felmerült. Számukra az észak-amerikai és az európai piacon való terjeszkedés, saját jelenlétük megerősítése lenne az elsődleges szempont, bár nyilván a meglévő szabadalmak megszerzése miatt sem búslakodnának, mint ahogy a márkanév is segíthet a további erősödésben. Számukra azonban a szabályozó hatóságok ellenállása, a felvásárlás esetleges megakadályozása merülhet fel komoly akadályként, ami bonyolítja a képet.

Kérdés, hogy a BlackBerry jelenlegi vezetése mennyiben szeretne megszabadulni a cégtől, illetve külső gazdára támaszkodni a jövőben, ezzel kapcsolatban hivatalos értesülés még nem áll rendelkezésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MuldR #3
    Sokkal jobb lesz, ha a blackberry csodbe megy es az autokba egy olyan OS lesz, ami mogott nincs ceg/support. :)
  • dyra #2
    "Ha a minőséget adottnak vesszük a fejlesztési idő mindig bizonytalanná válik" Bill Gates
  • bobijub #1
    jaj az autóiparnak!

    jaj az autóiparnak, ha a microsoft windows teljes pályafutása során megtapasztalt szoftverfejlesztési minőséget megtapasztalhatja a qnx világ is.

    nem tudom, hogy ki mennyire van tisztában azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy a blackberry cégnél van a qnx nevű, realtime célokra kihegyezett oprendszer is. ez az az oprendszer, ami annak ellenére hogy oprendszer, nem tarjta magára nézve kötelezőnek a lefagyásokat, a lassulásokat, a kiakadásokat, és ezért képes úgy üzemelni például rengeteg autómárkában, hogy a tulajoknak nem kell tudniuk, hogy a kocsijukban oprendszer is van.

    nem hiszem, hogy örülni fogok kezdeni, ha a microsoft szoftverfejlesztési kultúrája belehatol a qnx fejlesztésébe. ez a hatalomátvétel a qnx esetében akkor is az életemet veszélyeztetné majd, ha közben esetleg megrögzött autónemtulajdonossá válnék.

    asszem, hogy a világ számára nem marad más, csak a remény, hogy a cikk által emlegetett üzleti tranzakció meghagyja változatlan formájában a qnx-et és csak a kézikütyü üzletágat érinti.