Berta Sándor

Nem gyárt többé hardvert a BlackBerry

Hivatalossá vált, hogy a kanadai gyártó kivonul a hardverek piacáról.

Hosszabb ideje sejteni lehetett, hogy a társaság aligha fog újabb okostelefonokat készíteni. Júliusban már írtunk arról, hogy szoftvercéggé válik a BlackBerry, bár akkor még úgy tűnt, hogy a hardverek gyártása megmaradhat. John Chen, a konszern első embere ugyanis azt mondta, hogy a szoftverek jóval több bevételt hoznak, mint a hardverek, ennek ellenére továbbra is kínálnak okostelefonokat, de kizárólag azért, mert erre az ügyfelek részéről igény van és nem hagyhatják egyik pillanatról a másikra abba a gyártást.

Mostanra viszont gyakorlatilag hivatalossá vált, hogy a BlackBerry a jövőben nem fejleszt vagy készít új hardvereket, hanem ezt a tevékenységet kiszervezi külső vállalkozásokhoz. Chen kifejtette, hogy elsősorban a szoftverekre és a szolgáltatásokra koncentrálnak, s a céljuk az, hogy ebben az üzleti évben végre újra nyereségesek legyenek. A menedzser úgy fogalmazott, hogy a stratégiájukban fordulópont következett be, a pénzügyi bázisuk erős és a szoftverek felé fordultak.

A társaság már el is könyvelhette az első sikerét, hiszen sikerült megkötnie az első jelentős szoftverlicenc-megállapodását az indonéziai PT BB Merah Putih vállalattal. Ezzel egyrészt újabb piacon vetheti meg a lábát, másrészt elősegítheti, hogy a programok területén is elismertséget vívjon ki magának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #2
    "csak túl volt árazva"

    +1
  • CairoJack #1
    A Passport bejelentésének napján borítékolni lehetett, hogy ez lesz.
    Sőt, a pesszimisták már a Z10/Q10 bejelentésekor ezt mondták. Pedig a Z10 nagyon jó teló volt (sőt az utolsó jó telójuk) csak túl volt árazva.
    Csáó BB...
    Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2016.09.30. 15:59:16