• G_ArchAngel #67484
    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken kiadott hivatalos közleményében megerősíti, hogy a Brit Nagydíjnak a 2010-es esztendőtől kezdve Silverstone helyett Donington Park ad majd otthont.
    Hónapok óta a silverstone-i pálya jövőjéről folytak a találgatások, a pálya üzemeltetői mindent megtettek azért, hogy eleget tegyenek Bernie Ecclestone igényeinek.

    A Brit Autóversenyzők Szövetsége (BRDC) is nagyon komolyan lobbizott a Brit Nagydíj jövője mellett, sikerrel: noha 2010-től már nem Silverstone ad otthont az angol futamnak, a mezőny az angliai Donington Parkba látogathat majd.

    „Több évi, a BRDC-vel való sikertelen tárgyalást követően örömmel jelentjük be, hogy Bernie-nek sikerült biztosítani a Brit Nagydíj pozícióját a versenynaptárban" - mondta Max Mosley, az FIA elnöke.

    „A donington-i fejlesztések elnyerték tetszésünket és azon a véleményen vagyunk, hogy a pálya megfelel a mi, illetve a FOM igényeinek. A brit rajongók végre egy olyan pályát kapnak majd, melyet megérdemelnek."

    A Formula One Management (FOM) elnöke, Bernard Ecclestone így folytatta: „Vége a bizonytalanságnak. Megkötöttük a szerződést a Donington Park vezetőivel, amivel a Brit Nagydíj jövőre biztosított."

    „Szeretnénk egy világszínvonalú Forma-1-es pályát Nagy-Britanniában, egy olyat, amire mind a csapatok, mind a brit rajongók büszkék lehetnek. A tervezett fejlesztések pedig biztosítani tudják ezt. A helyszínnel visszatérhet a brit motorsport a térképre."

    „Sajnálom, hogy nem segíthettünk Silverstone-nak, hogy megszerezze a pénzt a fejlesztésekre, így adva otthont Forma-1-es versenynek. Azt gondolom, hogy a kormánynak támogatnia kellett volna őket."