• MaSzKa
    #63802
    Brawn: A Ferrari elnöke nem zárta ki Alonso szerződtetését
    Szrena Renáta, 2008. április 28. hétfő 15:29


    ESZKÖZÖK:




    A Honda csapatfőnöke, Ross Brawn teljesen másképp értelmezi a Ferrari elnökének, Luca di Montezemolónak nemrégiben tett megjegyzését, amely a Kimi Räikkönen-Fernando Alonso párosra vonatkozott. Brawn szerint az olasz csak azt zárta ki, hogy ez a felállás megvalósuljon, azt nem, hogy a spanyol egyszer a maranellói csapatnál vezessen.


    Brawn szerint Alonso egy nap a Hondánál is versenyezhet
    AJÁNLAT:
    Button: A McLaren és a Ferrari befogásához idő kell

    Beérett a Honda megfeszített munkája, Button hatodik lett

    A versenyen javítana a Honda

    A Honda pilótái a mezőny első felébe várják magukat

    Haug az élmezőnybe várja a Hondát

    ADATBANK:
    Honda


    Alonsót már az előző szezon végén is többször hírbe hozták az olasz alakulattal, most pedig azután kezdtek újra arról pletykálni, a spanyol a Ferrarihoz tart, hogy Felipe Massa az idei első két futamon nem szerzett pontot. Emiatt többen úgy vélték, a brazilnak, 2010-ig szóló szerződése ellenére távoznia kell a szezon végén az istállótól