• Istencsászár
    #59844
    Alonso: nem volt könnyű a döntés

    A Renault istálló hivatalosan is megerősítette, hogy Fernando Alonso 2008-ban visszatér a csapathoz. A kétszeres bajnok nagyon örül, hogy a megszokott környezetben folytathatja Formula-1-es pályafutását.

    "Nagyon boldog vagyok. Mindenki tudja, hogy az ING Renault F1 egy nagyszerű csapat. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy 2005-ben és 2006-ban bajnoki címet nyertünk. Részese lehettem a sikernek. Ez az egyik legnagyszerűbb csapat, amely fontos cégek támogatását élvezi. A csapat tudja, hogyan kell győzni." – jelentette ki a spanyol pilóta, aki pihenéssel töltötte az elmúlt heteket.

    A kétszeres bajnok elárulta, hogy nem volt könnyű a döntés. "Egy vagyok azon 22 versenyző közül, akik a Formula-1-ben versenyezhetnek és egy azon kevesek közül, akik elhagyva egy nagyszerű csapatot egy másik nagyszerű csapathoz csatlakozhatnak. Sokaknak nincsen ilyen lehetősége. A döntés nem volt egyszerű. Szeretnék köszönetet mondani a többi csapatnak is, akik érdeklődtek a szolgálataim iránt. A Renault' választottam, mert tudom mennyire elszánt és sikeres csapat." – folytatta Alonso, aki igyekezte magát távol tartani az elmúlt hetek eseményeitől.

    A 26 éves pilótát szinte minden lehetséges csapattal összefüggésbe hozták. "Egy- és többéves szerződésről, illetve gyárlátogatásokról számoltak be, mások pedig azt írták, hogy egyéves szünetet tartok."

    Egyes lapok arról számoltak be, hogy Fernando Alonso állás nélkül marad 2008-ban. "Ez nem történhetett volna meg. Világos, hogy nem tudtam dönteni a szürke és a fekete nadrág között. Egy nagyon komoly döntésről volt szó, de mivel január vagy február előtt nem foglalhatok helyet az autóban, nem volt sietős a döntés. De megértem az emberek érdeklődését. A rajongóim végig mellettem álltak. Pontosan emlékszem arra, hogy az idén mennyien álltak ki mellettem. Igaz azt nem tudom pontosan, hogy mit is mondtak nekik, mert az újságok között is komoly csata alakult ki és sok volt a kitaláció."

    "A 2007-es év sikeres volt – függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak. Sokan megfeledkeznek arról, hogy húsz körrel a Brazil Nagydíj vége előtt még esélyes voltam a bajnoki cím megszerzésére. Akkor Kimi megelőzte Massát, és a győzelemmel bajnoki címet szerzett. Ezt figyelembe véve elégedett lehetek."

    Arra a kérdésre, hogy mi lesz jövőre Alonso így felelt. "Ezt a kérdést mindenki felteszi magának, de a választ senki sem ismeri. Az olyan csapatok mint a Ferrari mindig esélyesek. Azon csapatok, akiknek problémát okozott a Bridgestone abroncsokra való átállás valószínűleg újra vissza fognak térni az élre. Talán a Renault is élcsapat lehet. Ez hatalmas kihívás: januárban vagy februárban ismét az élre lopódzni, majd az évad során egyre közelebb kerülni a dobogós helyezésekhez. Eleget szenvedett a csapat."

    De: "Nem szabad semmit sem elhamarkodni. Az R28-as gépet januárban küldjük pályára, és azon dolgozunk majd, hogy a lehető legjobb autóval kezdjük az idényt. Tavaly is ez volt a feladatom, így bizakodó vagyok. Ezt követően egy tökéletes évadra lesz szükségem, és abban kell bíznom, hogy a többiek nem lesznek túl gyorsak."