• Istencsászár
    #59697
    Fisichella nyílt levélben reagált Ecclestone kritikájár

    "Érdeklődéssel olvastam az Auto Motor und Sport magazin Önnel készített interjúját. Ön a Forma-1 atyja és apaként beszélt a gyermekeiről, köztük rólam is"- kezdte Fisichella. "Szeretném emlékeztetni a kedves apukámat, úgy értem Bernie-t, arra, hogy én vagyok az, aki 2005-ben megnyerte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat Melbourne-ben a Renault-val, és ezért én vagyok az is, aki először megmutatta, az R25-ös modell nyerő autó."

    "Az előző két szezonban Fernando Alonso mellett versenyeztem, és teljesen egyetértettem a csapatom stratégiájával. Munkámmal hozzájárultam a két konstruktőri világbajnoki címhez, és tavaly negyedik lettem az egyéni pontversenyben csakúgy, mint Felipe Massa idén. Azok között a körülmények között, úgy érzem, nem tudtam jobb eredményt elérni."

    "2007-ben a Renault azt ígérte nekem, hogy világbajnoki cím megszerzésére esélyes autót kapok, ám sajnos nem így történt"- folytatta Fisichella. "Jövő héten valóban a Force Indiához viszem a lelkesedésemet, illetve tapasztalatomat, és megmutatom, hogy még mindig van némi tehetségem!"