• zmeor
    #59320
    A Ferrari tetszene neki a leginkább

    A spanyol és a istállóvezető Ron Dennis között igazából augusztus elején romlott meg végleg a viszony, azóta nem is beszéltek egymással, és a helyzet azóta sem javult. Alonso már korábban is jelezte, hogy menni akar, de még ő sem tudta, hová. Leginkább a Ferrari tetszene neki, de Kimi Raikkönennek 2009-ben, Felipe Massának 2010-ben jár le a megállapodása, ráadásul néhány hete hosszabbították meg.
    Kovalainen érkezhet a helyére

    Az idei F1-es vb-t mellesleg a finn Räikkönen (Ferrari) nyerte, a McLaren-Mercedes két versenyzője, a brit Lewis Hamilton és Alonso a második, illetve a harmadik helyen végzett.

    Ugyanakkor a Mc Larennél nem estek kétségbe, brit lapértesülések szerint elképzelhető, hogy a Renault csapat finn pilótája Heikki Kovalainen lesz a brit Lewis Hamilton csapattársa a wokingi gárdánál.