• Zóanagyvarázsló
    #58316
    "Lattunk iden is jo peldakat erre, volt akit 10 helyes buntetessel sulytottak azonos vetsegert, volt akit ottel."

    Lemaradtam valamiről? Hamiltont mikor büntették meg 10 helyett öttel? Boxutcában mikor hajtott át a piroson büntetés nélkül? Emiatt a mostani gumidolog miatt nevetséges lett volna megbüntetni, akkor meg Alonsóért csaltak volna. Mint ahogy a Hungaroringen sem járt neki büntetés, hiszen a csapat szabályait, és nem az FIA szabályait szegte meg.

    Ráadásul még mindig hallom időnként, hogy tavaly mennyire csaltak Schumachernek. Lehet, hogy az is igaz?

    Tény, hogy vannak következetlen dolgok, tény, hogy Hamilton ezekből jól jött ki, de ez a leleplezésre még kevés.

    "Ezt nyilatkozta Ron Dennis, egyertelmusitti, hogy nem akartak abba a hiaba esni, hogy ha ujra esik az esso elpocsekoljon egy kiallast Hamilton, mert akkor Alonso megelozte volna."

    Igen, eddig is a tudtuk, hogy csapaton belül versenyeznek egymással, egy rossz döntéssel Alonso eléje kerülhetett volna. Erre sikerült hozni egy még rosszabbat... Alonso talán nem Hamilton ellen küzd? Egyébként sem látok abban semmi kivetnivalót, ha a történtek után a McLaren inkább a britet támogatná. Mindezt meg lehetne oldani csapatutasítás nélkül is, tehát szabályosan. Egyébként volt rá példa, hogy Alonso kapta a nyerőbb versenytaktikát - Silverstone kitűnő péléda erre. Talán okosabbak leszünk a futam után.