• Zóanagyvarázsló
    #57952
    Én nem am otiváltságot hiányoltam belőle, de az idény első felében Massa egyértelműen elkalapálta időmérőkön (erre Ausztráliában is emg lett volna az esélye), Kiminek nem sikerült a maximumot kihoznia a kocsijából. Később is többször bizonyult nagyon gyorsnak, de egy-egy kisebb hiba miatt hátrébbról indulva csökkentek az esélyei. Mindenesetre azt mondom, hogy az idény első fele alapján nem érdemelne világbajnoki címet, szemmel láthatóan idő keleltt ahhoz, hogy belerázódjon a kocsiba, és ezáltal túlnője Massát - idény elején Massa volt az erősebb, most már ő. Mellesleg ezzel az erővel Heidfeld is pályázhatna a legjobb pilóta címre, elvégre elég stabil teljesítményt nyújtott, semmivel sem hibázott többet, mint a "nagyok".

    Az idény második felében már mindegyik élpilóta hibázott, mind Kimi, mind Hamilton, mind Alonso igazán jó teljesítményt nyújtott. Bárki is nyer, egyéni teljesítménye alapján nem lesz érdemtelenül bajnok.