• G_ArchAngel #52974
    Alonso: Idegen a saját csapatában?

    Az Európai Nagydíjon aratott győzelmével - és azzal, hogy két fő riválisa, Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen nem szerzett pontot - Fernando Alonso ismét a 2007-es Forma-1-es világbajnoki cím fő esélyesévé lépett elő. Úgy tűnik azonban, hogy a spanyol versenyző továbbra is úgy érzi nem megfelelő elbánást kap csapatától és csapatfőnökétől.

    „A kétszeres világbajnok kapcsolata a csapatfőnökkel, Ron Dennisszel siralmas." - írja az AS című spanyol sportlap. Az újság megjegyzi, hogy a nürburgringi verseny után, amikor Dennis Alonso vállára tette a kezét, a versenyző hűvösen elfordult csapatfőnökétől. Az AS úgy tudja, hogy Alonso viszonya a McLarennel hűvösebb, mint a Renault-val valaha volt - beleértve azt is, amikor 2005 végén kiderült a csapat számára, hogy Alonso 2007-től a McLarenhez igazol.

    A Times című brit lap hasonló információkkal bír. Állításuk szerint Alonso kapcsolata a monacói „csapatutasítás-gyanú" óta rossz a csapatvezetéssel, mivel a kétszeres világbajnok úgy érzi, hogy azóta Lewis Hamiltonnak kedveznek a stratégiák kialakításánál. „A spanyolnak nem tetszett, ahogy Ron Dennis kezelte a monacói esetet és nem tetszik neki az sem, ahogyan azóta a csapat alakítja a versenystratégiákat." - írja a Times.

    A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy Alonso sem tesz meg mindent a viszony rendezéséért: „Nem igazán fáradozik azon, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a csapattal, különösképpen a szerelőivel."