Zóanagyvarázsló#52154
Na de éppen Schumacher bizonyított gyengébb kocsival is. Ugyanez igaz Alonsóra is, nem sokan nyertek volna Reault-val anno a Hungaroringen, hiába feküdt egyébként a kocsinak a pálya.
Én sajnáltam, hogy Schumacher mellé nem válogattak igazi sztárpilótát, d etényleg kevés volt a mezőnyben. Mellesleg Irvine bizonyított azért később azzal, hogy Monacóban és Monzában is állt Jaguarral a pódiumon, tehát a mezőnyben egyértelműen a jobbak közé tartozott. Barrichello képességeit szintén nem kell ecsetelni, de ő is csak akkor tudta hozni a második helyeket Schumacher mögött, amikor ment a szekér, 2005-ben még Scumacherhez képest sem volt versenyben, de 2003-ban sem tűnt úgy, hogy világbajnok lehetne, míg a csapattársának ez sikerült. Természetesen a Ferrari sem igazol direkt gyenge pilótákat, hiszen ők is tudják, hogy a kettős győzelmekkel lehet a legjobban elhúzni, illetve faragni a hátrányból, pont ez hiányzott legutóbb a Ferrarinál. Illetve tavaly is, hiszen Massa nem tudott a Ferrari pályáin elégszer Alonso előtt végezni, persze a spanyol csapttársa sem tudott felnőni a hátvéd feladatához.
Schumacher és Alonso példája is mutatja, mennyivel tudhat többet egy zseni, egy szimplán csak "jó" - tehát lévén F1-ről van szó, gyakorlatilag világklasszis - pilótánál, Scumacher 16 évig bizonyított, Alonso - vagy éppen Hamilton - előtt pedig még hosszú út áll, hogy ilyen szinten bizonyítson.