• Istencsászár
    #52065
    Coughlan: Nem csak Neal tudott a dokumentumokrólA Ferrari nemrégiben peren kívül megegyezett a szakemberrel, így Coughlan minden információt eskütétel után elárul a maranellói gárdának, cserébe nem adják át az ügyet az olasz hatóságoknak.

    Az autosport.com értesülései szerint Coughlan vallomásához egyedül a Ferrari, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékesei férnek hozzá.

    A La Republica tudósításából kiderül, hogy Mike Coughlan birtokában titkos tervrajzok, illetve további Ferraris dokumentumok voltak. A McLaren korábbi munkatársa ezen kívül beismerte, hogy nem csupán Jonathan Neal tudott a dokumentumokról. Az ügyvezető a hét elején ismerte el, hogy valóban tudott a dologról.

    A napilap beszámol arról is, hogy Coughlan munkatársai nem akartak részt venni efféle dolgokban és azt tanácsolták a szakembernek, hogy semmisítse meg azokat.

    Azt azonban nem erősítette meg, hogy valóban Nigel Stepneytől kapta a titkos információkat, elmondása szerint futárral érkeztek a dokumentumok. Azt egyelőre nem tudni, hogy a McLaren-Mercedes felhasználta-e, és ha igen, milyen mértékben a kérdéses dokumentumokat.

    Massimiliano Maestretti, a vörösök ügyvédje a RAI televíziónak elmondta: jónéhány kérdésre nem kaptak még választ, így arra sem, hogy pontosan ki tudott a dokumentumok létezéséről, valamint az átvétel időpontja sem tisztázott még.

    "Nem tudjuk, mi volt Neal szerepet, abban azonban biztosak vagyunk, hogy tudott a Coughlannél lévő dokumentumokról. Az azonban még kérdéses, hogy milyen információk jutottak ezáltal a birtokába" - mondta Maestretti.

    "A McLaren állítása szerint április végén került hozzájuk a titkos anyag, de bizonyítani tudjuk, hogy erre jóval később, valamikor május környékén került sor."

    A wokingi alakulat idézést kapott július 26-ra, a Párizsban megrendezendő FIA Motorsport Világtanács rendkívüli ülésére. A gárda ezzel kapcsolatban nemtetszését fejezte ki és nem értik, miért kell tisztázatlan kérdésekre választ adniuk.

    A csapat közleményében megerősítette, hogy a 780 oldalas dokumentáció kizárólag egy, jelenleg munkájából az ügy végéig felfüggesztett munkatársuk birtokát képezte és a csapatnak semmi köze az iratokhoz.