Motorsportal | F1 Hírek | Hirado.hu/F1 | Boxutca fb | Wéber Gábor fb | Nagy Dani fb | F1 reddit | Motorsportstats | Formula Podcast-
#47031
No igen! Érdekes is lett volna, ha csak úgy, mert "annyit fejlődött" a McLaren, mindössze egy versennyel egy olyan futam és időmérő után, ahol esélyük sem volt, három hét alatt olyan kocsit ill. alkatrészeket fejlesztenek ki, amikkel "agyonverik" a Ferrarikat, és mindezt úgy, hogy az előző évben nem nyertek.
Az sem teljesen állja meg a helyét, hogy mindezt Alonso zsenialitása miatt, ugyanis azért Hamilton is szépen ment, és valami zseniálisat rajtolt, szétkenve Massa száját már a legelején.
Egyértelmű volt, hogy gondja van a Ferrarinak, de az is, hogy iszonyatgyorsak (Massa az edzésen), mert három hét alatt ekkorát nem lehet visszaesni úgy, hogy ekkora fölényben vannak.
De ez van. Ha egy motornak két versenyt kell kibírnia, akkor bírjon is ki. Most így alakult.
Mondjuk nekem mindegy ki nyer, mert közöm nincs már senkihez, bár ezen a Hamilton gyereken elgondolkodtam, de kiváncsi lennék mit tudhat egy gyengébb autóban, mert ez eddig villeneuve-i szerencse ami érte, bár tény, hogy kijárta amit ki kellett, és megnyerte amit meg kellett neki.
Az is tény, hogy amíg Alonsonak ekkora hihetetlen szerencséje van, egyszerűen nem tudom megkedvelni, pedig zseniális a pali. Egyszerűen hihetetlennek tartom (és képtelenség is), hogy egy évtizeden át megbízhatatlan motor PONT IDÉN javul meg, amikor ez a muki beleül. Ilyen nincs. De pont emiatt nem is félek a szezontól, mert ez képtelenség. :)
Alonsonak évek óta az a legnagyobb baja, ha feltartják, nem esik ki, semmi baja sincs, csak ha ő hibázik. Egyszerűen kiváncsi vagyok, hogy miként kezelné azt a szitut, ami pl. Kiminek éveken át kijutott: a legjobb pillanatban - dobogós hely, harc a VB címért - felmondja a szolgálatot a motor. Ha ezt olyan jól kezelné, mint Kimi, akkor felőlem nyerjen az aki aznap a legjobb, de ha olyan stílusban kezeli, ahogy a feltartásokat, akkor egyszerűen nem bírom szeretni vagy tisztelni. Mit rendezett vasárnap is ebben a témában!?