Lewis Hamilton a szekértők szerint kiemelkedően nehéz helyzetbe került azzal, hogy a mezőny egyetlen világbajnokának csapattársaként vág neki első Forma-1-es évének. A fiatal brit versenyző azonban már többször lenyilatkozta, hogy ez neki nem, hogy nehézséget jelentene, inkább ösztönzőleg hat rá. Legújabb interjújában azonban már arról is említést tesz, hogy legmerészebb tervei között az szerepel, hogy meg is tudja fogni Alonsót.
„Az elvárásaim magammal szemben mindig az, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, akár a legjobbakkal szemben is. A legjobb versenyző mellett fogok dolgozni, tehát összehasonlíthatom vele magam. Mindenből tanulni akarok, hogy meg tudjam verni őt."
„Azonban mindig nagyon reálisan gondolkodom. Ő egy kétszeres világbajnok, tehát minden pályát ismer, mindent tud egy Forma-1-es autóról. Már jó néhány éve a körforgásban van, míg én csak most csatlakozom. Ő lesz számomra az etalon, és olyan közel kell kerüljek az ő teljesítményéhez, amennyire csak tudok. Az a tervem, hogy az első versenyen közelebb kerülök hozzá, mint amennyire az emberek most számítanak rá." -mondta Hamilton, aki most már két hónapon belől éles bevetésben is kipróbálhatja a tudását.