G_ArchAngel#44183
Teljes alkoholtilalom a McLarennél
Ron Dennis az eddigieknél is szigorúbban akarja fogni versenyzőit az elkövetkező szezonban – legalábbis a Daily Mirror című brit lap szerint. A McLaren-Mercedes az elmúlt hetekben egy finnországi edzőtáborban készült a 2007-es szezonra, s a csapatvezető ennek során állítólag leszögezte, hogy nem szeretne Fernando Alonsóról és Lewis Hamiltonról olyan történeteket viszontlátni az újságokban, mint egykor Kimi Räikkönenről, ezért teljes alkoholtilalmat rendelt el csapata számára.
„A könnyűatléták nagyon szigorú rendszerben edzenek, de nem kapnak akkora elismerést, mint a Forma-1-es versenyzők. Nem látom okát, hogy a szezon során a pilóták miért engedhetnének meg maguknak akár csak egyetlen pohár italt is.” – idézi a lap Dennist. Arról nem szól a fáma, hogy dobogós helyezés esetén a versenyzők legalább a pezsgőbe belekóstolhatnak-e…
Az edzőtáborról szólva Lewis Hamilton elmondta, hogy az elsősorban a csapatépítésről, az új emberek összeszoktatásáról szólt: „Klassz élmény volt. Még a gerelyhajítás rejtelmeibe is bevezettek minket. Jó dolog volt arra, hogy a mérnökök és a versenyzők összeszokjanak. Nemcsak rólam van szó, hanem arról, hogy az egész csapat fejlődjön és együtt fejlődjön, ha nyerni akarunk.”