• G_ArchAngel #41649
    Briatore: Csak vicceltem!

    „Érthetetlen, ami a verseny előtt történt. A világbajnokságot egy asztal felett döntötték el. Úgy döntöttek, hogy a bajnoki cím Schumacheré, amit meg is kell kapnia." - mondta Flavio Briatore a RAI olasz televíziós csatornának adott interjúja során.

    A Renault csapat vezetője természetesen a sportbírók szombat délutáni döntését illetően fakadt ki, ám mint azóta kiderült, mindezt csupán viccnek szánta.

    „Ezek a kijelentések, amit nekem tulajdonítottak, természetesen teljesen másképp hangzottak el. Teljes bizalommal vagyok a sport vezetősége, kormányzása iránt." -mondta ma délután a vezető, s tette mindezt azért, mert a FIA kilátásba helyezett egy vizsgálatot ellene. A sportszabályzat ugyanis kimondja, hogy a FIA eljárást folytathat az ellen, aki olyan nyilatkozatot tesz, mely rossz hírét kelti a sportnak.

    Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem csak a Renault vezetője, de a versenyzője is igen keményen bírálta a sportfelügyelők döntését, mondván „A Forma-1 mostantól számomra nem sport!" Holnapra kiderülhet, hogy Alonso humorérzékét is megmozgatta a tizedik rajthely.


    idézet a formula.hu-ról:
    "(1) my_life 2006.09.11. 07:30
    tehát egyenesen következik, hogy a ház nélküli csiga briatoréhoz képest gerincoszlop."