• Istencsászár
    #39026
    Betiltották az Aguri gumimelegítőjét


    A Német Nagydíj pénteki edzésnapján a Super Aguri által használt, innovatív gumimelegítő szerkezet is az elmúlt időszakban betiltott berendezések listájára került. A sportfelügyelők plasztikusan megírt, már-már novellának is elfogadható beszámolója szerint a testület három tagja az FIA technikai küldöttének jelentése nyomán ellátogatott a Super Aguri garázsába, ahol izgalmas kalandokban volt részük. Először is megvizsgálták azt vázat, amely infravörös fény segítségével tartotta a megfelelő hőmérsékleten a gumikat. A cső alakú szerkezetben a jelek szerint egyszerre négy abroncsot lehet melegíteni, és elektronikusan vezérelt, a gumikat forgató görgők biztosítják az egyenletes hőeloszlást. A berendezést tervező Stuart Hepworth hiába próbálta meggyőzni a sportfelügyelőket, hogy az ő találmánya hatékonyabban melegíti a gumikat, mint az F-1-ben megszokott gumitakarók, a testület tagjai - Tony Scott Andrews, Rafael Sierra és Waltraud Wünsch - megállapították, hogy ezt nem az ő feladatuk eldönteni. Ezen felül rámutattak, hogy a 2006-os Sportszabályzat idevonatkozó, 76/f pontját "egyértelmű és tiszta angolsággal" fogalmazták meg, így nincs más választásuk, mint betiltani a Super Aguri rendszerét. A kérdéses paragrafus szerint a Forma-1-ben csak hagyományos "gumitakarókat" lehet alkalmazni, és a sportfelügyelők azt írták: "bárminek is nevezi a Super Aguri F1 az említett eszközt, az semmiképpen sem 'takaró.'" Na tessék...


    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD egyre jobb dolgok történnek