• G_ArchAngel #37735
    Jacques Villeneuve lemeze hamarosan piacra kerül

    Jacques Villeneuve Accepterais-tu című dala június 26-án jelenik meg (5000 példányban, a Newtown étteremben), a teljes album az év végén kerül piacra. Az 1997-es esztendő világbajnoka az albumon szereplő dalok nagy részét maga írta, de más előadóktól is átvett néhány alkotást.

    Villeneuve nemcsak énekel és gitározik a lemezen, egyik számban a zongorázást is vállalta. "Az albumon vannak duettek is, az egyiket a testvéremmel Melanie-val éneklem. Édesapánk halálát követően elkezdett írni egy dalt, amit végül nem fejezett be. Néhány évvel ezelőtt megkérdezte, hogy befejezném-e. Ebből született meg a közös dal. Egy másik dalt a húgommal, Jessicaval vettünk fel. Jó érzés volt a családot is belevonni."

    Az évad kezdetét követően Villeneuve csak a versenyzésre összpontosított, és nem tervez koncerteket a jövőben sem. "Kíváncsi voltam, hogy hogyan hangzik egy-egy dal. Az én szakmám az autóversenyzés, nem a zene – az csak hobbi. Amíg autókkal foglalkozom, arra összpontosítok. Tehát turnéra egyelőre senki ne számítson. Jelenleg nincs időm a felkészülésre. Nem szeretek semmibe belevágni úgy, hogy nem készülök fel arra."