• G_ArchAngel #37473
    A FORMA-1 MEGHALT!

    Döntött a FIA: 2008 és 2010 között a motorok nem módosíthatóak

    Max Mosley pénteken az Angol Nagydíj helyszínén tartott sajtótájékoztató keretei között bejelentette, hogy nem lát esélyt arra, hogy közös nevezőre jussanak a motorgyártókkal, így a korábbi tervhez tartják magukat, tehát befagyasztják a motorok fejlesztését a 2008 és a 2010-es időszakon belül.

    A motorgyártók képviselői egyébként úgy utaztak Angliába, hogy valamiféle egyezséget köthetnek a FIA-vel, ám Max Mosley hajthatatlannak tűnik.

    „Azokból a szabályokból, melyeket most közzé tettünk, kivehető, hogy a motorok fejlesztését három évre be fogjuk fagyasztani." -mondta Max Mosley. „Voltak korábban tárgyalásaink azzal kapcsolatban, hogy más megoldást találunk, de ezekben nem tudtunk megegyezni."

    „A március 28-án kiadott szabálytervezethez tartjuk magunkat, melynek oka természetesen a fejlesztési kiadások csökkentése. A jelenlegi motorok rendkívül jól teljesítenek. 19,500 percenkénti fordulatszámon is tökéletesen megbízhatóak."

    „Ebben a témában további megbeszélésre nincs szükség" -jelentette ki ellentmondást nem tűrően Mosley.

    A motorgyártók természetesen nem erre készültek, amire jó példa a BMW Motorsport igazgatójának, Mario Theissennek délelőtti mondatai.

    „Nagyon bízom abban, hogy valamiféle közös megállapodásra jutunk. A FIA-val Monacóban tárgyaltunk utoljára, és úgy tűnt nyitottak felénk, amennyiben komolyan össze tudunk fogni, és életképes ötlettel állunk elő." -mondta Theissen délelőtt az Autosport munkatársának.

    Mindez természetesen nem tesz jót a sportnak, hiszen már ezen tervezet bejelentésével szinte egy időben több motorgyártó is kijelentette, hogy amennyiben elfogadásra kerül a három évre szóló befagyasztás, komolyan fontolóra veszik a Forma-1-ből való kivonulást.