• donpedro
    #36358
    Én hála az égnek nem drukkolok senkinek, úgyhogy nyugodtan mondhatok véleményt, legfeljebb akad akinek nem tetszik.

    Szóval, közvetlenül az edzésen azt gondoltam, hogy egy pillanatra valóban felmerült benne, hogy keresztbe tesz a többieknek, de aztán meggondolta magát MS, csak már későn.

    Azóta voszont rengetegszer megnéztem, elemezgettem a felvételeket, és arra jutottam, hogy ez a verzió kizárt. Aki vezetett már valaha viszonylag erősebb autót, az valószínűleg egyet fog érteni velem.

    A csúszás a bejárati ív legelején kezdődik, de Schumi ezt meg tudja fogni ellenkormányzással (ez jól látszik), viszont egyidejűleg el kell vennie a lábát a fékről, hogy a kerekek kormányozhatók maradjanak (ez is). Miután megfogta a csúszást, izomból beletaposott a fékbe, hogy kellőképpen lelassuljon, ettől viszont blokkolt a jobb első (a belsőkamerás felvételen látszik), márpedig blokkoló kerékkel nem lehet kanyarodni. Hogy a blokkot oldja, megint felengedte a féket, és megkezdte a kanyarodást, csakhogy még mindig túl nagy sebességgel jött, amivel valószínűleg nem tudott volna elfordulni. Talán elfért volna, de nem valószínű (A felülnézeti felvétel alapján).

    Ebben a szituációban mit lehet tenni?

    1. megpróbál lendületből elfordulni, kockáztatva, hogy esetleg összetöri a járgányt (ami lényegében a verseny végét jelentette volna, hisz a tartalékautó azonnal 10 rajthelyes büntetést jelentett volna) - nincs olyan pilóta, aki ezt választaná

    2. megpróbál éles jobbra kanyarodás közben fékezni (ami egy ilyen autóval effektíve lehetetlen), kockáztatva egy újabb blokkolást, és ez szintén falnak rohanást eredményezhetett volna. Kockázat szempontjából ugyanaz, mint az előző

    3. Egyenesbe rántja a kormányt, és úgy fékez finoman, hogy az autó irányítható maradjon, de ezzel kockáztatja, hogy nem tud időben befordulni. Ha nem tévedek Schumacher ezt választotta, és tényleg nem tudott befordulni, de egyben maradt az autó.

    Ami ezután történt, azon már kár vitatkozni. Egy nem belátható kanyarban, az ideális ívtől kb. fél méterre parkolva nemigen fog senki tolatni egy centit sem egy Formula 1-es pályán, hanem sokkal inkább lelkesen imádkozik, hogy el ne trafálják, és igyekszik kimászni a járgányból.

    Viszont az, hogy Alonso komolyabb sebességcsökkentés nélkül áthajtott azon a részen már más tészta. Nem akarom megsérteni az Alonso-rajongókat, de én ezért legalább 3-6 futamra eltiltanám. Az egy dolog, hogy megcsúszhat és beleszállhat Schumacher autójába, az meg egy másik, hogy a sárga zászló pályamunkásokat is jelent, akik szintén ott flangálnak a pályán, márpedig nincs ott túl sok hely, elég ha valamelyik megbotlik, és rossz helyre lép, a száguldó Alonso már el is csapta volna. Ez nálam nem fér bele.

    Végezetül, ami a versenybíróságot illeti, a nagy fékezéssel kapcsolatos elméletük egészen röhejes. Az egy dolog, hogy a pálya állapota folyamatosan változik, tehát a korábbi körökhöz viszonyítani nem éppen reprezentatív, másrészt nincs olyan pilóta, aki 100%-ig biztos lehet abban, hogy meg tud fogni egy szándékosan elindított csúszást, csupán néhány centire a faltól.

    Na, mindez persze az én privát véleményem, bár a vezetéstechnikai része inkább sima fizika, azzal mindenesetre nehéz vitatkozni. :)